A kereszt
A két alak egymással szemben ült a nappali közepén. Pár percig némán méregették egymást, aztán a teáscsészékhez nyúltak. A tea illata mellett bizalmatlanság szaga terjedt a levegőben és ezt mindketten érezték. A két öregasszony belekortyolt a csészékbe, talán azt remélve, hogy ez a kis közös szertartás megtöri a jeget. Végül Lorraine Warren szólalt meg elsőként.
- Elnézést, ha az idejét rabolom, Miss Parker. A feszületről van szó, amit két hete vásárolt egy árverésen. Tudja, én már régtől figyelemmel követem annak a keresztnek a sorsát. Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy van egy csoport. Ez a csoport nyomon követi a hasonló tárgyakat.
- Ha meg akarja venni, feleslegesen fáradt ide, Mrs. Warren. Ahogy ön is mondta, két hete vásároltam és eszemben sincs tőle megválni - válaszolt nyersen az afroamerikai nő.
- Ez megnehezíti a helyzetet - sóhajtott fel Lorraine.
- Mégis, mi a baj a feszülettel? Ez csak egy szobor. Egy elég régi darab. Szép árat fizettem érte. Megtenné, hogy engem is beavat, Mrs. Warren? - szólt Gemma.
- Maga gyűjtő? - kérdezte Lorraine.
- Nem. Nem igazán. Én hithű katolikus vagyok. Azért vásároltam meg a szobrot, mert ahogy említettem, ez egy különösen régi darab. Mióta itt van, közelebb érzem magam Istenhez... - válaszolt az öregasszony és elharapta a mondat végét, mintha megbánta volna, hogy Isten nevét akaratlanul a szájára vette.
- Hol is kezdjem... - szólt Lorraine Warren. - A kereszt Európából származik. A százéves háború idején Azincourt közelében... Volt egy tölgyfa. A legenda szerint több száz embert akasztottak fel az egyik ágára. Főleg hadifoglyokat és bűnözőket. Később a tölgyet kivágták és egy francia fafaragóhoz került. Bizonyos Corbin Séjour mesterhez. Ő készítette a feszületet a tölgyfa törzséből. Biztosan észrevette, hogy két darabból készült maga a kereszt, Jézus alakját pedig valódi szögekkel rögzítették. A szobor talpán lennie kell egy francia nyelvű bevésésnek a szobrász nevével.
- Valóban ott van - mondta Gemma.
- Tudnia kell Miss Parker, hogy azok az ábrázolások, amiket például ma a templomokban láthatunk, pontatlanok. A keresztek a római birodalom idejében valójában T-alakúak voltak. A szögeket nem az áldozatok tenyerébe ütötték, hanem a csuklójukba. Más források szerint felkötözték őket. Az emberi test valójában nem lógott a kínzóeszközön a szó szoros értelmében, mert egy deszkadarabot szögeltek a talpuk alá és ezen álltak, amíg ezt fizikailag bírták.
- Szentségtörés! Ez ellentmond a bibliának! Azonnal fejezze be! - harsant fel Gemma Parker.
- Sajnálom Miss Parker. El kellett ezt mondanom magának. Talán ezek után nem ragaszkodik annyira ahhoz a szoborhoz, hiszen nem is annyira élethű, mint amennyire gondolta - szólt Lorraine és közelebb hajolt a vele szemben ülő nőhöz. - Gemma! El kell pusztítani azt a keresztet! - suttogta.
- Magának elment az esze! - válaszolt haragos fejjel az öregasszony.
- Miss Parker! Figyeljen rám! Mióta elkészült az a szobor, azóta halál és szenvedés jár a nyomában! Akik birtokolják, vagy közvetlen kapcsolatba kerülnek vele, azok erőszakos halált halnak, vagy maguk is gyilkossá válnak! Ha nem tudja elpusztítani, én tudok segíteni! Van egy okkult múzeum! Bezárjuk oda a keresztet és senkinek nem tud többé ártani! Nem észlelt valami szokatlan dolgot, mióta a lakásban van? Nem történt semmi különös? Kérem, gondolkodjon!
Gemma Parker felállt és dacosan a másik öregasszonyra nézett.
- Kérem távozzon!
Lorraine Warren is felállt a székből. Tekintete szomorúságot és csalódottságot tükrözött.
- Mielőtt elmegyek, láthatom? - kérdezte végül.
Gemma egy ideig szótlanul állt, aztán egy ajtóhoz sétált a nappali másik végébe. Szélesre tárta az ajtószárnyat és a másik nőre nézett.
- Ezt vendégszobának használom. Nézze meg, ha akarja.
Lorraine közelebb ment és megállt az ajtónyílásban. A kereszt a szemben lévő falon lógott. Jézus arca egyesek számára akár ijesztőnek is tűnhetett volna. Az arccsontjai kiugróak voltak, a vonásai túl határozottnak tűntek. Szikár test, szálkás izomzat. Az aranybarna festék erősen megkopott. A feszület tompán ragyogott az oldalról rávetülő napfényben. Istenem! - gondolta magában Lorraine. Bárcsak a megboldogult férje, Ed Warren láthatta volna ezt!
Lorraine még mindig az ajtónyílásban állt, mint aki fél belépni a szobába. Szemeit lehunyta és próbálta kitárni az elméjét. Próbálta érezni a sötét energiát, ami a szoborból sugárzott. Képek lepték el az agyát, mint a rég elfeledett emlékek, amelyek igyekeznek ismét a felszínre törni a feledés sötét és feneketlen kútjából. Csakhogy ezek nem az ő emlékei voltak. A látomásaiban akasztott hullákat látott egy vastag faágon lógni a zuhogó esőben, miközben villámok hasították át a sötét égboltot. Megjelent előtte egy köpcös férfi, aki egy szobrot faragott. Később ugyanezt az embert látta, miközben egy baltával lemészárolta a családját és végül egy fűrésszel elvágta a saját torkát. Egy nőt, aki kötéllel a nyakában kiugrott egy magas épület ablakán. Ezután már csak hullák és emberi testrészek jelentek meg a szeme előtt. Vér. Halál. Kín és szenvedés. Olyan erővel törtek be az agyába ezek a képek, hogy szinte fizikai fájdalmat érzett. Mint mikor ágyúkat sütnek el az ember füle mellett és megszédül a légnyomástól. Kinyitotta a szemét és megkapaszkodott az ajtófélfában. Levegő után kapkodott. Tekintete lassan kitisztult.
- Istenem! - suttogta.
- Tetszik? - kérdezte Gemma. - Lépjen be és nézze meg közelebbről! Meg is érintheti, ha akarja...
A másik nő riadtan becsukta a vendégszoba ajtaját és Gemma Parker felé fordult. Próbált erőt venni magán, hogy ne remegjen a hangja.
- Sokat utaztam, hogy találkozhassak magával Gemma. Sajnálom, hogy hiába. A mai napon még a városban tartózkodom. Ha meggondolná magát a kereszttel kapcsolatban, kérem hívjon fel. Ismeri a számomat - szólt és a bejárati ajtó felé indult.
Kint az utcán egy sötétkék autó várt Lorraine Warrenre. A volánnál ülő fiatal férfi kiszállt és ajtót nyitott az öregasszonynak. Mielőtt Lorraine beült volna, még egyszer visszafordult és az épület felé nézett. Mintha Gemmát látta volna az ablakon kinézni. Felsóhajtott, beült az autóba és elhajtottak. Rossz érzések kínozták.
Gemma gúnyosan mosolygott, mikor látta, hogy a sötétkék autó elindul. Mi ez a nő? Azt hallotta, hogy valami okkultista szellemvadász. Vagy démonvadász? Ez valami mondvacsinált szakma. Gyanította, hogy csak azért akarta a keresztet megszerezni, hogy kiállíthassa abban a múzeumban, amiről beszélt, hogy aztán jó pénzért mutogassa a nagyközönségnek. Hát, azt már nem! Behúzta a függönyt és újra kinyitotta a vendégszoba ajtaját. Belépett a helyiségbe és hosszú percekig nézte a kopott feszületet.
Én egy eszköz vagyok - gondolta magában és a gondolat örömmel töltötte el a lelkét. Eszköz az Úr kezében. Isten szolgája. Isten akarata. Isten haragja. A kiválasztott. A gardróbhoz sétált. Kinyitotta az ajtaját és a benne lévő hullára nézett. A holttest élettelen szemekkel bámult vissza rá. Ez már kezd büdös lenni - aggodalmaskodott a nő. Sürgősen meg kell szabadulni tőle. Legjobb lesz, ha felhívja a fiát.
***
Kenneth Parker elmerülten tanulmányozta a weboldalt. Orrán vékonykeretes szemüveget viselt. Az ötvenes éveit taposta és a látása már nem volt a régi. "Vörös Testvériség" - ez volt olvasható a monitoron. A férfi már eldöntötte, hogy csatlakozni fog ehhez a földalatti mozgalomhoz. Azok az emberek, akik erre az oldalra írtak, kódszavakat használtak, de a napnál is világosabb volt, hogy ők is a gyógyszermaffia ellen harcolnak. A gyógyszeripar ellen, ami ma a legnagyobb hatalom a világon. Ami ma a legtöbb profitot termeli és lényegében nyilvános népirtást követ el. Megállítani talán nem lehet őket, de harcolni kell ellenük, hiszen ez a kötelességünk - gondolta a férfi. Az oldalt tanulmányozva a férfi arra a következtetésre jutott, hogy ezek itt nem fotelforradalmárok. Ennek a titkos társaságnak a tagjai néha rendezvényeket szerveznek és találkoznak egymással, mint hús-vér emberek, de van saját blogjuk is ahol egy sajátos nyelvezetet használnak. Kódszavak. Remek ötlet! - gondolta.
"Le kell őket törölni a Föld színéről!" - olvasta az egyik hozzászólást Kenneth.
Ez az! - gondolta magában a férfi. El kéne seperni őket és létre kéne hozni egy olyan gyógyszeripart, aminek az az érdeke, hogy a betegek meggyógyuljanak. Ami nem csak a zsebét tömi. Ami nem mérgezi az embereket gyógyszernek és oltásnak nevezett szarral. Kenneth végül küldött egy e-mailt arra a címre, ami a lap alján volt olvasható apró betűkkel. "Csatlakozni szeretnék hozzátok!" - írta és elégedett arckifejezéssel küldte el a levelet. Ebben a pillanatban megszólalt a telefonja és a férfi összerezzent.
- Anya? Szia. Hogy mi? Menjek oda? Most azonnal? Ne haragudj, de tudod hány óra van? Rendben van. Indulok, amint tudok - szólt a telefonba Kenneth Parker és megszakította a hívást.
Kurva élet! - szitkozódott magában a férfi. Mit akarhat az anyja? Hónapok óta nem is beszéltek. Sőt... Kenneth meg volt róla győződve, hogy az anyja mindig is utálta őt. Kenneth Parker házasságon kívül született és Gemma soha nem árulta el senkinek, hogy ki volt az apja. Szerelemgyerek. Zabigyerek. Fattyú. Sokféleképpen nevezik az ilyen gyereket, de a nő hithű katolikus volt. Nem nevezte sehogy a fiát, egyszerűen csak szégyellte őt, mint egy bibircsókot az orra hegyén, vagy egy púpot a hátán. Úgy tekintett rá, mint egy testi hibára. Egy sötét foltra a múltjában, ami nyilvánvalóan szégyellnivaló. Mikor Kenneth huszonkét éves lett, Gemma egyszerűen eltaszította magától és szélnek eresztette. Ezek után nem sűrűn beszéltek. Még ritkábban találkoztak.
A férfi másfél óra autózás után érkezett meg az anyja lakására. Már késő este volt, mikor belépett az ajtón. Megölelték egymást, de a gesztus nem volt túl forró és nem volt túl őszinte. Kenneth ledobta magát a kanapéra, Gemma pedig helyet foglalt vele szemben és süteménnyel kínálta.
- Mi történt a szobanövényeiddel, anya? - kérdezte a férfi, miután körülnézett a nappaliban.
- Nem tudom. Egyszerűen elpusztultak - válaszolta a nő kis gondolkodás után. - Ne haragudj, hogy idehívtalak egy ilyen késői időpontban, de... Kenneth! Segítened kell!
- Ne haragudj anya, de nem tudok pénzt adni. A bolt nem megy olyan jól mostanában és magas a bérleti díj. Ha kölcsön akarsz kérni, gyorsan felejtsd el - szólt Kenneth.
- Pénz... Kértem tőled valaha is pénzt? - kérdezte Gemma sértődötten. - Másról van szó. Van egy hulla a szekrényben.
- Ugye ezt most csak képletesen értetted?
- Nem - suttogta az öregasszony.
- Ne szórakozz velem, anya! Nem érek rá! Holnap dolgoznom kell. Nyögd ki végre mit akarsz!
Gemma felállt és a vendégszoba irányába mutatott. Egy pillanatig szótlanul állt a nappaliban, a karját és a mutatóujját a levegőben tartva, mint egy festmény, vagy egy szobor.
- Ott van. A szobában. A gardróbban - szólalt meg végül halkan.
Kenneth egy pillanatig úgy érezte, hogy felforr az agyvize. Mikor idejött, azt gyanította, hogy az anyjának pénzre van szüksége. Talán beteg lett és kezelésre, vagy műtétre kell a pénz. Amerikában drága az egészségügy. Most meg... Most meg kiderül, hogy az anyja tényleg betegségben szenved. Úgy nevezik; demencia. Vagy alzheimer kór. Mindenesetre úgy tűnt, az öreglánynak kezd elmenni az esze. Talán az agyára ment a sok mise a templomban, vagy a rengeteg kávé. A férfi felállt és bement a szobába. Kinyitotta a gardróbot és összerezzent, mikor meglátta a holttestet. Az anyja is odasétált és egy ideig némán nézték a hullát.
- Ez ki? - kérdezte Kenneth sápadtan.
- Ő Brock Houston. Itt lakott a közelben. Pár napja meghívtam egy kávéra - felelte Gemma.
- Hívni kell a rendőrséget! - csattant fel a férfi és telefon után matatott a zsebében.
- Nem jó ötlet! - felelte az öregasszony és megszorította a fia karját.
- Mi történt vele? Megölted? - kérdezte Kenneth Parker rémült kifejezéssel az arcán.
- Meggyalázta Isten házát! - szólt a nő ingerülten.
- Jézusom, anya! Ennek már szaga van! - mondta fintorogva a férfi és sietve becsukta a gardrób ajtaját. - Most leülünk és elmondasz nekem mindent anya! Érthető voltam?
Kenneth megfogta az öregasszony karját és leültette őt a nappaliban. Becsukta a vendégszoba ajtaját, de előtte vetett egy pillantást a falon lógó feszületre. Hideg borzongás futott végig a hátán, a gerince mentén. Egy ideig szótlanul ültek egymással szemben, aztán Gemma törte meg a csendet.
- A templomban beszéltem vele. Meghívtam egy kávéra. Ide, a lakásba.
- Mit csináltál? Megmérgezted?
- Igen.
- Mivel? Altatóval?
- Az altató nem volt elég hatásos, úgyhogy végül inzulint használtam. Tudod... Beszéltem Joseph atyával és ő azt mondta nem tehet semmit. Ezért úgy gondoltam, hogy nekem kell a kezembe venni a dolgokat. Az ilyen bűnös lelkeknek nincs keresnivalójuk Isten házában!
- Te jó ég! Anya! Mit vétett neked ez a szerencsétlen? Még csak huszonéves lehetett!
- Hát... Olyan volt.
- Milyen? Beszélj már!
- Hát, olyan. A férfitársaságot kedvelte. Többször is láttam őt, mikor a barátjával enyelgett. Undorító volt!
- Azért ölted meg, mert meleg volt? Hiszen... Hiszen mi meg feketék vagyunk!
- Azért öltem meg, mert jelenlétével bemocskolta a templomunkat! Minden vasárnap megjelent a misén! Gyakran a barátjával együtt! Az ilyeneknek nincs keresnivalójuk Isten házában! A bibliában is meg van írva, hogy...
- Anya! Elég! - vágott közbe hevesen a férfi és a kezébe temette az arcát. Csak fél perc múlva nézett ismét az anyja szemébe fáradt arckifejezéssel. - Tehát azt akarod nekem mondani, hogy megölted ezt az embert. Azért, mert szerinted a melegeknek nincs joguk templomba járni. Mert az illetlenség.
- Nem! Nem illetlenség, hanem szentségtörés! - csattant fel a nő.
- Ki vagy te anya? Egy kibaszott Jeffrey Dahmer? Hullát rejtegetsz a szekrényben? Ki vagy te, hogy mások felett ítélkezel?
- Én Isten szolgája vagyok! - szólt dacosan Gemma.
- Mit akarsz tőlem, anya? Tüntessem el a holttestet? Az ég szerelmére! New Yorkban vagyunk! Nem cipelhetem ki az utcára és nem rakhatom be az autóba! Tudod hol parkolok? Különben is, miért gondolod azt, hogy segítek neked?
- Miért ne segítenél, Kenneth? Hiszen a fiam vagy. Az egyetlen fiam... Ki segítene nekem, ha nem te? - suttogta Gemma Parker mosolyogva.
Kenneth elhagyta a lakást és hozott egy szerszámosládát az autóból. A szőnyeget feltekerte. Több fekete szemeteszsákot felvágott és a fekete fóliákat a padlóra terítette. Ráfektette a hullát. Kenneth Parkernek csak most nyílt lehetősége arra, hogy jobban szemügyre vegye a holttestet. Vékony, szőke férfi. Talán huszonöt, vagy harminc éves lehetett. Rövid haj, borotvált arc. Öltönyt viselt. A szeme nyitva volt és egyenesen rá nézett kifejezéstelen tekintettel. Kenneth beleborzongott.
- Ne nézz rám! Ne nézz már rám! - suttogta kétségbeesetten.
Legjobb lenne először levágni a fejét. Akkor nem bámulná őt a hideg szemeivel - gondolta a férfi a hulla mellett térdelve. A kezébe vett egy hosszú konyhakést és az élét a holttest torkára illesztette. Azokra az időkre gondolt, mikor még aktívan horgászott és halakat fejezett le. Ez sem lehet sokkal másabb! - gondolta és belevágott a húsba. Az alvadt vért látva gyomra görcsbe ugrott és hányinger tört rá, de végül erőt vett magán és visszanyelte a feltörni készülő, keserű ízű okádékot. Egy pillanatra elfordult és próbált mélyeket lélegezni. Legjobb lenne meginni egy pohár italt. Vagy kettőt - gondolta magában, de jól tudta, hogy ma este még vezetnie kell és nem kockáztathat. Újra a test felé fordult és átvágta a nyakát. Mikor a nyaki csigolyákhoz ért, megcsikordult a penge. Egy ideig még próbálkozott, de rájött, hogy muszáj lesz a fűrészt használnia. Mikor a fej elvált a testtől, egy fekete szemeteszsákba csomagolta és végül ugyanezt tette a levágott végtagokkal. Kenneth lihegett és izzadt. Nem gondolta, hogy ez ilyen nehéz munka. A karokat és a fejet egy bőröndbe helyezte. A lábak elfértek egy másik bőröndben, de a végtagok nélküli torzót egy nagy sporttáskába rakta.
- Kérhetek egy palack vizet, anya? - kérdezte, miközben a kanapéra roskadt. A bőröndökre pillantott. - Ezeket elviszem valamelyik szeméttelepre. Vagy bedobom egy konténerbe valahol a külvárosban. Majd útközben kigondolom. Mondd csak anya... Mi is az a szöveg a megbocsájtásról? Tudod... Isten mindent megbocsájt mindenkinek. Jézus szeret. Meg ilyenek.
- Igen. Isten megbocsájt. Nekünk is meg fog bocsájtani azért, amit tettünk - suttogta Gemma és jelentőségteljesen az utazótáskák felé pillantott.
- Vele mi a helyzet? Neki miért nem bocsájtott meg Isten? - kérdezte a férfi.
- Nem tudom hová akarsz kilyukadni - szólt az öregasszony.
- Tudod, anya... Eddig azt gondoltam, hogy a vallás lényege a feltétlen szeretet, de most nem tudom mit gondoljak. Mindig is úgy hittem, hogy szent ember vagy, de kiderült, hogy teljes egészében hiányzik belőled a tolerancia és az empátia. Mondd csak, mi volt ez? Gyilkoltál a szeretet nevében? Tudod hogy nevezik ezt?
- Elhallgass! - sziszegte Gemma.
Kenneth megitta az ásványvizet és felállt. Összeszedte a padlóról a véres fóliákat és a nagy sporttáskába gyűrte azokat. A fürdőszoba felé indult, kezet mosott és rendbeszedte magát.
- Próbáld meg kitakarítani a lakást. Eltüntetem a testrészeket és hazamegyek - szólt a férfi, miközben felvette a zakóját.
A faliórára pillantott. Éjjeli fél kettő. Kicipelte a kocsihoz a bőröndöket és a táskát. Bepakolta azokat a csomagtartóba és a volán mögé ült. Bekapcsolta a világítást, indexelt és elindult. Mindent csak szabályosan! - gondolta magában. Nem lenne szerencsés, ha megállítanák a zsaruk valami szabálysértésért. Fél óra autózás után leparkolt egy sikátor mellett és egy szemeteskonténerbe dobálta a fekete zsákokat a testrészekkel együtt. A táskáktól is hasonlóképpen szabadult meg pár sarokkal odébb.
Miután hazaért és lezuhanyozott, úgy érezte, nagyon ráférne pár pohár ital, de eszébe jutott, hogy reggel dolgoznia kell. Kit érdekel? - gondolta végül és elővett egy üveg vörösbort a bárszekrényből, de egy kis gondolkodás után visszatette és kivett egy üveg gint. Töltött magának és leheveredett a kanapéra. Végül is a saját magam főnöke vagyok - gondolta magában. Egyébként sem nagy veszteség, ha nem nyitja ki reggel az üzletet. Pár évvel ezelőtt nyitott egy saját könyvesboltot. Eleinte ment a bolt, de később egyre kisebb volt a forgalom. Rá kellett ébrednie, hogy az emberek már nem szeretnek olvasni, a könyvek pedig egyre drágábbak. A kiadó és a nyomda magas árakon dolgozik, a potenciális vevők pedig szép lassan eltűntek, mikor kezdtek elterjedni az elektronikus kiadványok. Ezek nagy részét ingyen töltötték le az olvasni vágyók olyan oldalakról, amelyeknek a létjogosultsága enyhén szólva megkérdőjelezhető volt. Kurva internet! - mondogatta magában gyakran Kenneth.
Az életben néha jönnek olyan pillanatok, amelyek arra késztetik az embert, hogy elgondolkodjon a saját sorsáról és a férfi úgy gondolta, hogy ez most pont olyan pillanat. Még mindig az éjszakai események hatása alatt állt, sőt, mintha a sokk most kezdett volna rajta elhatalmasodni. Kezei remegtek, miközben a röviditalokat töltötte magának. A szíve vadul kalimpált, miközben a hullára és az éjszakai darabolásra gondolt. Eszébe jutott az anyja. Soha nem feltételezte volna róla, hogy képes lehet ilyen szörnyűségre. Talán mégis jobb lett volna, ha beköpi a zsaruknak, de most már késő. Ő maga is bűnrészessé vált. Változtatnom kell az eddigi életemen! Minden szempontból! - gondolta magában a férfi. Elhatározta, hogy hamarosan új életet kezd. A könyvesbolttól is megszabadul, az anyjától pedig messze fog költözni. Talán meg is fog nősülni. Igaz, hogy már ötven éves, de ki tudja? Végül is jobb későn, mint... Kenneth megállapította, hogy részeg és ostobaságok járnak a fejében, ezért inkább nem fejezte be a gondolatot. Feltápászkodott és a mosdó felé indult, mikor a bekapcsolva felejtett asztali számítógépén észrevett egy pirosan villogó jelet. E-mail. Válasz a Vörös Testvériségtől.
"Ha valóban csatlakozni szeretnél hozzánk, szeptember 17.-én este tízkor legyél a Forráspont nevű csehóban North Salemben és keresd Dicket!"
***
Mikor Kenneth belépett a Forráspont ajtaján, megállapította, hogy a hely tényleg egy csehó. Nyilvánvaló, hogy nem az üdülni vágyók járnak ide, hanem a helybeliek. A pulthoz lépett és kért egy almalevet. Miközben az italát kortyolgatta, lopva a vendégeket nézegette, de fogalma sem volt róla, melyikük lehet Dick. Végül úgy döntött, hogy a pultostól kér segítséget.
- Elnézést uram. Én egy Dick nevű embert keresek.
- Én vagyok Dick - válaszolta a pult mögött álló tagbaszakadt férfi. - Miben segíthetek?
- Az én nevem Kenneth és hát... Csatlakozni szeretnék.
- Csatlakozni szeretne? Kifejtené ezt bővebben?
- Én írtam az e-mailt. Tudja... A Vörös Testvériség... - suttogta Kenneth Parker.
Dick meglepődött arccal kezdte méregetni a furcsa vendéget, aztán közelebb hajolt.
- Odakint parkol egy fekete furgon, vörös csíkkal az oldalán. Abban az autóban lesz az, akit ön keres - szólt halkan.
- Köszönöm!
Kenneth fizetett és a kijárat felé indult volna, a pultos azonban utánaszólt.
- Hé, uram! Én a maga helyében kétszer is meggondolnám!
- Hogy érti ezt?
- Úgy értem, hogy üljön be az autójába és távozzon erről a helyről. Minél gyorsabban és minél messzebbre!
Kenneth kérdezni akart még valamit, de Dick már egy másik vendéggel volt elfoglalva. Távozott a kocsmából és kilépett az utcára. A fekete furgon tényleg ott volt. Kicsit távolabb, a járdaszegély mellett. Már jócskán besötétedett, de jól látható volt a mélyvörös csík a kocsi oldalán. Pár perc tétovázás után végül odalépett az autó mellé és halkan bekopogott az ablakon. Végül is, mi baj történhet? - gondolta magában. A furgon ajtaja kinyílt és egy magas, szőke férfi szállt ki a volán mögül. A kocsi túloldalán is kiszállt legalább egy ember.
- Jó estét! A nevem Kenneth. Én vagyok az aki csatlakozni szeretne a mozgalomhoz.
A magas szőke megállt a férfi előtt és végigmérte Kenneth Parkert tetőtől talpig. Végül megszólalt.
- A kurva életbe! Ez egy boxos!
Az egyik idegen, aki közben Kenneth mögé került, valami kemény tárggyal jókora ütést mért a tarkójára. Összerogyott és elveszítette az eszméletét. Utolsó emléke az volt, hogy az idegenek bedobják őt a furgon hátuljába, de ezt már úgy élte át, mint egy külső szemlélő. Számára úgy tűnt, nem is vele történik ez az egész.
***
Gemma Parker a feszülettel szemben ült egy hintaszékben. Felemelte a kezében tartott napilapot. Az újság nem volt friss. Két hónapja került ki a nyomdából. A nő újra elolvasta a cikket - már legalább századszor.
"Holttestet találtak a North Salem melletti erdőben
Szerdán hajnalban egy erdei tisztáson turisták találtak rá Kenneth Parker holttestére. A bűnügyi helyszínelők idegenkezűségre utaló nyomokat találtak. A jelek szerint a férfit felakasztották. A holttestől nem messze egy földbe ásott, több méter magas kereszt elszenesedett maradványait fedezték fel. A nyomozók szerint a bűncselekmény kétségtelenül rasszista indíttatású. Meg nem erősített források szerint a Vörös Testvériség nevű Ku Klux Klán szervezet állhat a gyilkosság hátterében. A terrorista sejt állítólag saját website-ot működtetett a darkweben. Nagy erőkkel folyik a nyomozás a szörnyű bűncselekmény ügyében, ami az ügyészség szerint példátlan North Salem történetében."
Gemma letette az újságot és a fürdőszoba irányába indult, hogy lemossa a könnyeit. Én egy eszköz vagyok. A gonosz eszköze. A sátán szolgája - gondolta, mikor a mosdó fölötti tükörbe nézett. A tükörben egy vénasszony öreg és megfáradt arcát látta. Az arc hirtelen megváltozott. Szája szörnyű vigyorra húzódott, ami szinte fültől-fülig ért. A szemek kidülledtek, a bőr ráncossá változott és gennyedő sebhelyek jelentek meg rajta. Az öregasszony felsikoltott és remegő lábakkal próbált kirohanni a mosdóból, de a küszöbnél megbotlott és hasraesett. Keservesen tápászkodott fel.
De hiszen Lorraine Warren figyelmeztette őt! - gondolta. Lehet, hogy tényleg a kereszt az oka mindennek? Miért nem hallgatott rá akkor? Miért vásárolta meg azt a feszületet? Miért nem adta el végül Lorraine Warrennek? Miért gyilkolt és miért keverte bele a saját fiát? Miértek sokasága lepte el az agyát. Lehet, hogy minden ok nélkül történik? Vagy lehet, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz, és mindennek oka van? Még az oknak is? Gemma úgy érezte megzavarodik az elméje. Fel kell hívnia Lorrainet. Igen, fel kell hívnia. Talán még nem késő. Kezébe vette a mobilt és próbált tárcsázni, de nem volt hálózat. A vezetékes telefonhoz lépett és a füléhez emelte a kagylót, de az teljesen süket volt. A vendégszoba felé nézett, aminek az ajtaja most tárva-nyitva volt és meglátta a keresztet. A feszületen lógó megfeszített alak mintha megmozdult volna. Nem, nem! Csak képzelődöm! - gondolta kétségbeesetten a nő. A fából faragott szobor mintha egyenesen rá nézett volna és gonoszul elvigyorodott. Gemma Parker a szerszámosládára pillantott, amit a fia felejtett nála és két hónapja az egyik sarokban hevert. Kinyitotta a ládát és elővett egy ácskalapácsot. A kereszt felé indult. Gemma teljes erőből a fából faragott alak jobb kezére ütött. A fa megreccsent és a Jézus szobor keze csuklóból letört. Tompa koppanással esett a szőnyegre. Az öregasszony újra ütésre emelte a kalapácsot, de mielőtt ismét lecsaphatott volna, a szerszám kiesett a kezéből. A mellkasához kapott és felsikoltott. Teste a padlóra rogyott. Keze belemarkolt a saját ruhájába a szegycsont tájékán. Elviselhetetlen fájdalmat érzett. Jól tudta, hogy szívrohama van és azt kívánta legyen már vége. Nem baj ha meghal, csak legyen már vége a fájdalomnak. Veszítse el az eszméletét és haljon meg! Csak legyen már vége! - gondolta és újra felsikoltott. Miközben a teste a padlón vonaglott, tekintete a faliórára tévedt. A másodpercmutató egykedvűen rótta köreit, mint aki jól tudja, hogy neki semmi köze ehhez az egészhez.
"Én csak egy falióra vagyok. Egy szerkezet. Szívrohamod van? Megszállt a gonosz? Esetleg úgy érzed, hogy kihasznált a sátán? Na és? Nekem az a dolgom, hogy működjek. Nekem az fontos, hogy a mutatóim körbejárjanak a számlapon. Az a lényeg, hogy mutassam az időt. Az időt..."
A másodpercmutató lelassult. Egyre lassabban mozgott, mintha elfáradt volna a szerkezet, vagy lemerült volna az elem. Mintha sűrűvé vált volna a levegő és ez gátolta volna a körkörös mozgását. Gemma a kínnal harcolva látta, ahogy az óra végleg megáll. Legalábbis úgy tűnt. A ketyegés abbamaradt, a mutató mozdulatlanná vált. Újabb heves fájdalom hasított a mellkasába. Sikoltani akart, de nem jött már ki hang a torkán. Legyen már vége! - gondolta ismét az agyának azzal a részével, ami még képes volt a gondolkozásra. Úgy érezte órákig tart ez az állapot, aztán egy halk kattanást hallott az óra irányából és a könnyein keresztül látta, hogy a másodpercmutató újra megmozdul és ugrik egyet előre, hogy aztán hosszú órákra ismét mozdulatlanná dermedjen. A szörnyű fájdalom tovább folytatódott. Mennyi ideig tart egy szívroham? Pár perc? Pár óra? Számára meddig fog tartani? Pár hét? Pár év? Istenem! - gondolta a nő kétségbeesetten.
A megrongált feszület egykedvűen lógott tovább a falon. A megfeszített alak mintha egyenesen a padlón fetrengő, haldokló nőt nézte volna.
***
Peter Barna felbontott egy üveg italt és elégedetten dőlt hátra a kanapén. Belvárosi lakás, közel az egyetemhez. Ráadásul jutányos áron jutott hozzá. Az előző lakó meghalt és nem voltak hozzátartozói. Végül árverésre bocsájtották az ingatlant. Peter nem volt gazdag, de jól fizető tanári állása volt és kapott a banktól annyi jelzáloghitelt, ami végül fedezte a költségeket. A férfi még csak pár napja költözött be. Néhány papírdoboz volt a helyiségben, ezekből még nem volt ideje kipakolni a dolgait. Peter úgy döntött, ma nem kapcsolja be a számítógépét. Helyette televíziót nézett és közben az italát kortyolgatta. Eszébe jutott Natasa Burmakin, az az orosz lány az egyetemről. Felkereste őt ma az informatika órát követően és kérdezett pár dolgot a python programozásról. Persze előbb az alapokkal kéne kezdenie. Például a linux parancsokkal, mert lássuk be, Natasa nem egy észlény, ha az informatikáról van szó, pedig a programozás nagyon egzakt dolog. Minden esetre megígérte a lánynak, hogy ad neki pár különórát tanítás után. Jó kis nőci! Talán valami mást is akar tőle a korrepetáláson kívül - gondolta vigyorogva a férfi. Biztosra vette, hogy a lány még nem töltötte be a huszonegyet, de ennek majd utánanéz. Az is megfordult a fejében, hogy felhívja a lányt a lakására és megnéznek pár videót. Talán egyezik az ízlésük, ha a romantikus filmekről van szó... Peter Barna felröhögött magában és elindult a mosdó irányába, mert úgy érezte, hogy a sör és az a pár pohár rövidital, amit nemrég legurított a torkán, kezdi feszíteni a hólyagját. Félúton benézett az egyik szobába és egy pillantást vetett a falon lógó feszületre. A költöztetők nem nyúltak hozzá. Azt mondták visszajönnek érte később, de ennek már három napja. Végül is... Felőlem maradhat - gondolta magában és belépett a mosdóba.
Visszafelé jövet megállt a polcok mellett. Lemezre írt filmekkel volt tele. Ez volt az ő saját gyűjteménye. Levett az egyik polcról egy filmet és tanulmányozni kezdte a borítót. Tudta, hogy nem kéne ilyeneket tartani a lakásán, mert ezek a filmek illegálisak és büntetnek értük, de nem volt szíve megválni tőlük. Talán az italt is mérsékelnem kéne - gondolta magában.
- De végtére is... Mindenkinek megvan a maga keresztje... - dünnyögte Peter Barna. Visszatette a lemezt a polcra és töltött magának még egy italt.