Rossz utazás
Rossz utazás
Az ilyen hétvégéket egyenesen imádtam. Eli és én összepakoltuk a botokat és a szerelést, autóba ültünk és elutaztunk egy véletlenszerűen kiválasztott tóhoz. Főleg növényevőkre horgásztunk. A ragadozó halak horgászata fárasztó. Nem volt kedvünk pergetni, legyezni, vagy kuttyogatni. Túl nagy meló. Inkább pihenni szerettünk a tóparton, sörözni és jókat röhögni. Ha horogra akadt valami kapitális hal, készítettünk pár fotót és visszaengedtük. Eli volt a legjobb barátom. A munkahelyemen ismertem meg, jó tíz éve. Egy informatikai cégnél dolgoztunk. Főleg penetrációs teszteket végeztünk megrendelésre. A meló unalmas volt, de jól fizetett.
Azon a hétvégén egész másképp alakult minden, mint ahogy elterveztük. Kétszáz kilométer autózás után egyszerűen leállt a motor és megálltunk egy erdő közepén. Nem volt forgalmas útvonal. Mikor felnyitottuk a motorháztetőt, semmi rendellenes dolgot nem találtunk. Vagy a gyújtás, vagy az üzemanyagellátás. Esélyünk sem volt, hogy megtaláljuk a hibát. Hosszas tanakodás után leültünk az autó mellé, hátunkat a kocsi oldalának támasztottuk és rágyújtottunk valami gyanús cigire, amit maga Eliot csavart. Arra gondoltunk, előbb utóbb jön valaki, aki talán tud segíteni. A társam a telefont babrálta.
- Nincs hálózat! Ez pont olyan, mint a horrorfilmekben, baszki!
- Ne foglalkozz vele, már én is próbáltam. Ha jön valaki, kérünk segítséget - válaszoltam.
Másfél óra várakozás után láttuk meg a medvét. Hatalmas volt, soha nem láttam még ilyet. A szája habzott és komótosan ballagott elő az úttest túloldalán lévő fák közül. Egy pillanatig azt gondoltam túl sokat szívtunk, de aztán Eli is meglátta.
- A kurva életbe - szólt a társam.
- Ne mozdulj! - válaszoltam.
Állítólag, ha medvével találkozol a vadonban, legjobb megoldás, ha nem mozdulsz. Én is így gondoltam, de a haverom felpattant és elkezdett rohanni. Talán jobb lett volna, ha az autóban keres menedéket, de szerintem nem gondolta át. A medve felhorkant és felénk iramodott. Minden reggel négy kilométer futással kezdem a napot, elég jó kondícióban voltam. Hamar utolértem a társamat és beelőztem. Ahogy a fák között rohantunk, hallottam, hogy az a vérszomjas fenevad ott lohol a nyomunkban. Eli nem törődött sokat az egészségével. Sok alkohol, még több cigi, sport semmi. Az utóbbi időben egy kis pocakot is növesztett. Mindig tudtam, hogy egyszer utol fogja érni a sorsa és most utol is érte. Sikolyt hallottam a hátam mögött és egy szörnyű roppanást. Egy pillanatra hátranéztem. A haverom a hasán feküdt és a medve az egyik mancsával leszorította a talajra, közben éppen a gerincét tépte ki a testéből. Az ereimben megfagyott a vér. A záróizmaim egy pillanatra elernyedtek, úgy éreztem ott helyben összecsinálom magam, de aztán még gyorsabb futást produkált a testem. Bár az állat hangját már nem hallottam, csak futottam és futottam. Nem mertem hátra nézni. Az időérzékemet elveszítettem, de talán húsz perc rohanás után egy faházat vettem észre egy erdei tisztáson. Arra vettem az irányt, de megbotlottam és legurultam egy domboldalon. Mikor végül végetért az őrült körforgás, hanyatt feküdtem az avaron és minden csontom fájt. Főleg a fejem, mert beütöttem valami sziklába.
- Hát ezt honnan ette ide a fene? - hallottam egy borízű hangot.
Ahogy kinyitottam a szemem, egy alakot láttam fölém hajolni. Amennyire meg bírtam állapítani, egy öregember volt kalapban. Elveszítettem az eszméletem.
***
Mikor magamhoz tértem, valami ágyon feküdtem. Sajogtak a csontjaim és valahonnan távolabbról hangokat hallottam.
- Elég jó húsban van a gyerek és még fiatal. Mit gondolsz Mary? - ez talán az öregember hangja volt.
- Én személy szerint a lányokat jobban szeretem, de nincs ellene kifogásom - válaszolta valahonnan rikácsoló hangon egy öregasszony.
Felültem az ágyon és körülnéztem. A faházban voltam egy kisebb szobában. A berendezés szegényes volt. Csak egy ágy és egy éjjeliszekrény. Azon egy kancsó víz és pohár. Felálltam és az ajtó felé indultam. Volt egy kis egyensúlyzavarom, de gond nélkül kijutottam a szobából. Ahogy kiléptem, egy tágasabb helyiségben találtam magam. Középen asztal és székek. Egy idős házaspárt láttam, akik éppen vacsoráztak. Az ablakon kinézve észrevettem, hogy odakint már besötétedett. A lámpa kicsit villódzó fénnyel világította be a helyiséget. Kintről egy generátor beteges hangját hallottam. Az öreg fura volt. Abban az ócska szalmakalapban evett, amiben először láttam. Az öregasszony még furcsábbnak tűnt. Kerekesszékben ült és úgy nézett ki, mintha egy kriptából szökött volna meg. Ápolatlan haj, aszott bőr az arccsontjain, mély szemüregek. A maradék pár foga furán kiállt a szájából. A szemében volt valami különös. Talán zavarodottság, betegség, vagy őrült téboly. Nem tudtam elsőre megállapítani.
- No nézd csak! Majd kicsattan az egészségtől! - rikácsolta az öreglány vigyorogva. A torz mosolya és a hiányos, sárga fogazata kicsit sem javított a külső megjelenésén.
- Üljön le közénk és egyen! Biztos éhes! - szólt az öregember.
- Telefon... Van telefonjuk? - kérdeztem. A saját mobilomat elveszítettem az erdőben, de az is lehet, hogy az autóban maradt.
- Á, telefon nincs nekünk - válaszolta az öreg. - Az én nevem Bob! Ő itt a feleségem Mary! Egyen levest! Én főztem!
- Elnézést. Kenny. A nevem Kenny Robertson. Szólítsanak csak egyszerűen Kenny-nek - szóltam és helyet foglaltam az asztalnál. - Egy medve támadt ránk az erdei úton és a társam meghalt. Segítségre lenne szükségem.
- Rony! Az Rony lehetett! Haszontalan jószág! Párszor próbáltam már kilőni azt a dögöt, de mióta van ez a park-izom betegségem, remeg a kezem. Néha itt mászkál az a semmirekellő állat a ház körül. Főleg éjszaka. Azt mondom egyen valamit és pihenjen le. Holnap hívunk segítséget és hazamehet - mondta Bob. - Ha éjszaka ki kell mennie, a ház mögött van a budi. Csak vigyázzon a medvével. Inkább használja az éjjeli edényt, ami az ágya alatt van!
Megkóstoltam a húslevest. Egész jó íze volt. A hús állaga, a fűszerezés, az étel színe és ízvilága, minden tökéletes volt. Az öreglány megkínált valami röviditallal is. Az első pohárnak szörnyű íze volt, de a második és a harmadik már könnyebben lecsúszott. A negyedikre nem emlékszem.
***
Arra ébredtem, hogy nagyon kell vizelnem. Gondoltam rá, hogy kimegyek a verandára és onnan lepisilek a fűre, de aztán az jutott az eszembe, mi van, ha pont erre jár a medve? Talán éppen a veranda tövében lapul. Hirtelen előugrik a rejtekéből és leharapja a férfiasságomat... Beleborzongtam a gondolatba. Bár nem voltam hozzászokva az ilyen helyzetekhez, kénytelen voltam használni az éjjeliedényt. Miközben megkönnyebbültem, az jutott eszembe, hogy mit csinálnak ezek ketten itt, az erdő közepén? Miből élnek? Honnan van víz és élelem? A generátorhoz üzemanyag is kell, valahonnan be kell szerezniük. Lehet, hogy van egy autójuk? Esetleg nem élnek egyedül, vagy látogatja őket valaki? Az éjjeliszekrényen lévő vizeskancsó már kiürült és az elfogyasztott rövöditalok miatt égett a gyomrom. Szomjúságot éreztem. Kiléptem a szűk helyiségből és a sötétben kibotorkáltam az étkezőbe, ami egyúttal maga volt a konyha is. A másik szoba csukott ajtaján keresztül a két öreg horkolását hallottam. Talán van a hűtőben ásványvíz, vagy sör. Kitapogattam a hűtőszekrény ajtaját és kinyitottam a frigót. Találtam ásványvizet, ezzel nem is volt semmi gond. A probléma az emberi fej volt, ami gondosan befóliázva egy nagy porcelántányéron volt elhelyezve. Egy férfi feje volt. Az alsó polcon pedig egy emberi alkar. Egy nőhöz tartozhatott régebben, mert az ujjakon műkörmök díszelegtek. Vörös színű, épített francia műkörmök berakással, picit szögletes sarkokkal. Mindig ez volt a zsánerem.
Eszembe jutott az esti vacsora és felfordult a gyomrom. A padlóra okádtam. Körülöttem minden forogni kezdett. Elszállt az erő a lábaimból és a padlóra rogytam. A saját hányásomban térdelve egy újabb adag undorító massza hagyta el a testem. Fel akartam állni, de a síkos padlón megcsúsztam és hanyatt estem. Azt vettem észre, hogy Bob áll fölöttem, egy vadászpuskát tartva a fejem felé.
- De hiszen megmondtam, hogy aludjon! - csattant fel az öreg. - Nem szeretek éjjel foglalkozni az élelemmel! Nem tudott volna várni holnapig? És mi ez a disznóól? Ki fogja feltakarítani az okádékot? Szégyellje magát!
Próbáltam küzdeni a láthatatlan kéz ellen, ami még mindig a gyomromat szorongatta.
- Maga beteg... - suttogtam.
- Persze, hogy beteg vagyok! Mondtam már, hogy van ez a park-izom kórom! - szólt Bob. - Lépjen odébb! Nem szeretném, ha baja esne a hűtőgépnek, mikor szétlövöm a fejét!
Az öregember remegő kezére néztem, ami a fegyvert tartotta. Lassan felálltam. A parkinson-kórosokat ideges mutatóujjal verte meg az Isten. Ököllel hirtelen a fegyver csövére csaptam. A puska elsült és a golyó lyukat ütött a padlóba. Rávetettem magam. Az öreg hanyatt esett és én kicsavartam a puskát a kezéből. Leesett a kalapja és elszörnyedve láttam, hogy hatalmas sebhely húzódik a feje tetején. Mintha egy indián skalpolta volna meg. Tenyérnyi helyen hiányzott a fejbőre és a csupasz koponyacsont látszódott. Körülötte rothadásnak indult a bőr. Pár tucat féreg tekergőzött a fekélyes sebhely szélén.
- Most mit bámul? Ezt Rony csinálta! - magyarázkodott Bob. A puskatussal olyan ütést mértem az arcára, amit utólag magam is megbántam. - Basszuskulcs, ebbe lehet, hogy belehalt! - gondoltam.
- Bob! Abba egyeztünk, hogy megvárod Luke-ot és holnap intézitek a kaját! - hallottam a hálószobából Mary rikácsoló hangját. Fegyverrel a kezemben beléptem a hálószobába. Az öreglány az ágyban feküdt. Mikor meglátott, olyan kifejezés telepedett az arcára, amit eddig még nem láttam. Mintha egy akasztott ember utolsó pillanatait láttam volna a szemében.
- Az a szerencséje, hogy ilyen magatehetetlen - mondtam.
- Magának nem lesz ilyen szerencséje! - rikoltozta. - Hamarosan megérkezik Luke, a kisunokánk! Ilyenkor szokott hazaérni a friss hússal! - arca elképesztően gonosz vigyorra húzódott.
Hogy mi? Kinéztem az ablakon és a távolban egy autó imbolygó fényszóróit láttam, ahogy az erdei úton közeledett a ház felé. Úgy gondoltam, ha Luke, a kisunoka belép a házba, az öreglány talán figyelmeztetni fogja őt az éles, rikácsoló hangján, ezért Mary is kapott egy fájdalmas búcsút a puskatustól. Arra gondoltam, hogy elhagyom a faházat, de eszembe jutott Rony, a medve. Ha a közelben ólálkodik, az számomra nem kimondott életbiztosítás. Végül mégis rászántam magam. Kiléptem az ajtón és a ház mögé osontam. Mikor az ütött-kopott rozsdás kisteherautó megállt és a vezető kiszállt a kocsiból, megállapítottam, hogy Luke (a kisunoka) körülbelül negyven éves lehet. Pocakos, kalapos fickó volt. Legalább két méter magas és százötven kiló. Bement a faházba és egy ideig semmi nem történt. Aztán kirohant a verandára és a torkát egy artikulátlan, eszement üvöltés hagyta el. Nem is emberi hang volt ez, inkább egy állat visítására hasonlított. Arcát és a tenyerét az ég felé fordította és üvöltött.. Üvöltött... Üvöltött...
Sokan nem tudják, milyen nehéz sötétben lőni. Hiába próbálsz célozni, nem látod az irányzékot. Egész más ez, mint amit a filmekben látsz. Az ember legtöbbször az ösztöneire hagyatkozik. Kinéztem a ház sarkán túlra és elsütöttem a fegyvert. Bár próbáltam a fickó törzsét célba venni, mégis a fejét érte a lövés. A tizenegy milliméter átmérőjű lövedék megtette a hatását. Luke agya szétfröccsent és holtan terült el a verandán. Nem sokat törődtem vele. Átnéztem a teherautót és a platón egy nő holttestére bukkantam. Az ágyékától a torkáig fel volt vágva. Ekkor éreztem úgy, hogy már teljesen kezd elmenni az eszem. Nem hiszem el, hogy ez velem történik. Ez csak egy rossz álom! Én csak fel akarok ébredni! Ledobtam a hullát a kocsiról és a volán mögé ültem. Megfordultam a teherautóval és a gázba tapostam. Elég rossz állapotban volt a földút, ami kifelé vezetett az erdőből, de nem lassítottam. Pár kilométer után végre egy STOP-táblát láttam és egy műút keresztezte az utamat. Ez talán a huszonhármas, ahol lerobbant a saját autónk. Balra kanyarodtam és teljes gázt adtam.
***
Tizenöt kilométer után fogyott ki az üzemanyag. Félrehúzódtam és bekapcsoltam a vészvillogót. Mivel az autón nem találtam gázolajjal teli kannát, nem volt jobb ötletem, mint várakozni. Talán erre téved valaki és... Várjunk csak! Mi az ott? Egy autó fényszórója? Halleluja! Kiálltam az úttest közepére és mindkét kezemmel integetni kezdtem. A jármű megállt. Összerezzentem, mikor egy pillanatra éles visítás hallatszott és beindultak a kék és a vörös fények a kocsi tetején. Zsaruk. Talán a végén mégis szerencsém lesz. Két alak szállt ki a rendőrautóból, kezükben elemlámpákkal, amit marokra fogtak és a válluk fölé emeltek. Sokáig nem tudtam miért tartják így a rendőrök a lámpát, de aztán pár éve Eliot elárulta: vészhelyzet esetén így azonnal tudnak vele ütni.
- Felemelt kézzel lépjen a kocsihoz! A tenyerét helyezze a motorháztetőre!
Mi a szösz? A zsaruk általában nem ilyen vehemensek. A rendőrök arcát továbbra sem láttam, csak az egyenruha és a kalap volt felismerhető. Engedelmeskedtem és az egyik alak megmotozott. Persze nem találtak nálam semmit, még iratokat sem.
- Szólhatok, biztos úr? - kérdeztem.
- Sheriff! - mondta az idősebbik.
- Szólhatok, sheriff?
- Nem! Itt most én kérdezek! - válaszolt a másik. - Ki maga és hogy került magához Luke Stevenson autója?
- A nevem Kenny. Az az igazság, hogy menekülnöm kellett. Egy kannibál család él az erdőben és emberi húst esznek. Érti? Emberi húst zabálnak! - válaszoltam. - A nevük Bob és Mary! Luke pedig az unokájuk!
- Az öreg Bob? Az egy ártalmatlan vénember. Jól ismerem őket, kellemes vacsorákat töltöttem el náluk - szólt a sheriff. Közben a másik alak átnézte a teherautót és megtalálta a vadászpuskát. Egyre inkább az volt az érzésem, hogy szarban vagyok. Nem tévedtem. Hamarosan bilincs kattant a csuklómon és a járőrkocsi hátsó ülésére löktek. Egyikük sem tette a tenyerét a fejemre, ezért jól beütöttem az ajtókeretbe. Rámzárták a kocsi ajtaját, de ők nem szálltak be azonnal. Az autó előtt beszélgettek. Néha felém néztek és vigyorogtak. Egymás fülébe sugdostak valamit és hangtalanul kuncogtak. A lámpák fényében alaposabban szemügyre vettem a két alakot. A sheriff negyvenes lehetett, a társa valamivel fiatalabb. Volt bennük valami furcsa, de igazából nem tudtam meghatározni, mi is az. Arra gondoltam, vigyenek már be és hallgassanak ki. Vegyenek fel jegyzőkönyvet, vagy amit akarnak. Ha megtalálják az emberi testrészeket az erdei házban, úgyis tisztázni fogom magam. Nyilvánvaló lesz, hogy önvédelemből öltem. Csak legyen már vége ennek az egésznek!
Végre azok ketten szintén beültek az autóba és elindultunk. A kisteherautót magunk mögött hagytuk. Ahogy hátranéztem, láttam, hogy továbbra is rendületlenül villognak a sárga lámpái.
- Nem forog! - mordult rám a fiatalabbik rendőr. - Az autólopás súlyos bűncselekmény! Most bevisszük az őrsre és kihallgatjuk!
- De előtte kicsit elszórakozunk veled, cukorfalat! - szólt a sheriff és huncut pillantást vetett rám a visszapillantó tükörből. Valahogy nem tetszett ez a dolog. Mi az, hogy elszórakoznak velem? Így is van elég bajom, mit akarnak még tőlem? Pár kilométer után lehúzódtunk egy parkolónak kialakított területre az erdő szélén és az autó megállt. Azok ketten kirángattak a kocsiból és a motorháztetőre fektettek.
- Kezded te, vagy kezdjem én? - hallottam a fiatalabbik férfi hangját. Ahogy megbilincselve a motorháztetőn hasaltam, éreztem, hogy kigombolják a nadrágomat és a gatyámat letolták egészen a bokámig.
A kurva életbe, ezek mindketten meg fognak erőszakolni! Soha többé nem megyek pecázni! - gondoltam kétségbeesetten. Az egyikük megragadta a vállam és valami kemény dolgot éreztem a farpofáim között, mikor velőt rázó üvöltést hallottam. Nem emberi üvöltés volt. A támadóm hirtelen elengedett és én megfordultam. A sheriff állt mögöttem letolt gatyában és a medve éppen lesújtott rá lapátszerű mancsával. A férfi feje lerepült a törzséről, a talajra esett, ahol gurult még pár métert. A fej nélküli test összecsuklott és elképesztő mennyiségű vért pumpált magából. A fiatalabbik rendőr, aki pár méterrel odébb állt, fegyvert rántott és tüzelni kezdett az állatra. Rálőtte az egész tárat, de szerintem el sem találta a medvét. A rohadt életbe, hol tanultak ezek lőni?! Az állat újra lecsapott és a zsaru élettelenül zuhant a talajra. Felszakadt mellkasából és hasából vér és bűzlő belek buggyantak elő. A fenevad ezután felém fordult és engem kezdett el méregetni. Torkából ismét hangos üvöltés tört elő és lassan közelíteni kezdett. Megkerültem a rendőrautót és próbáltam hátrálni, mintha az segítene. Valami üregbe léptem és hanyatt estem. Mivel a kezem a hátam mögött volt összebilincselve, nem sikerült felállnom. A medve fölém hajolt és karmait kiengedve meglendítette a mancsát. Üvöltve vágott az arcomba. Próbáltam kinyitni a szemem. Vörös vérfüggönyön át láttam, hogy az állat ismét ütésre emeli lapátszerű végtagját.
- Kenny, te idióta, ébredj már fel! - szólalt meg a medve és újra lecsapott. Ez a második ütés már nem is volt annyira fájdalmas. Újra kinyitottam a szemem és Eliot arcát láttam, miközben tenyerét újabb ütésre emelte. - Hála Istennek! Túlszívtad magad te barom! Már azt gondoltam meghalsz itt nekem! - mondta a társam. Arcán izzadtságcseppek gördültek le, nedves haja a homlokára ragadt. Lihegve ült le a kocsi mellé. - Mondd csak, jól vagy? - kérdezte. Én keservesen felültem és körbenéztem. Még mindig a lerobbant kocsi mellett ültünk a fűben. Kellemetlenül tűzött a nap.
- Hát persze. Jól vagyok. Remekül... - motyogtam.
- Akkor jó! - szólt Eli és már ügyet sem vetett rám. Ismét a kocsi motorterében kezdett el babrálni. - Kenny! Nézd ezt a kábelt! Szerinted ennek itt kell lógni?
Felálltam és én is benéztem a felnyitott motorháztető alá. - Nem, Eli. Ennek a kábelnek rohadtul nem kell itt lógni - válaszoltam.
- De miért?
- Azért, mert ez az akkumulátorsaru, te barom! - válaszoltam. - Van nálunk egy tízes villáskulcs?
- Úgy gondolom talán a csomagtartóban...
Pár perc alatt rögzítettem a kábelt és a motor pöccre beindult. Ittunk egy palack ásványvizet, újra beültünk az autóba. Eliot gázt adott és folytattuk az utat a tó felé.
- Nem semmi anyag volt, mi? - kérdezte vigyorogva a társam. - Képzeld, azt hallucináltam, hogy Kleopátrát töcskölöm a Gízai nagy piramis tetején! Fuu, öregem! Szuper volt! Veled mi történt?
- Hát, a szex nekem is majdnem megvolt - feleltem egy pici gondolkodás után.
- Tényleg? - kérdezte a társam. - Elmeséled?
- Megkérhetlek valamire, Eliot?
- Ööö... Igen! - válaszolta Eli.
- Kussolj! - mondtam és folytattuk az utunkat a vadvizek és a kapitális halak békés világa felé.