Hurok

Reggel fél hétkor ébredek. Eszembe jut... Tegnap este erős altatókat vettem be, de egy pillanat alatt elszáll az álmosság a szememből. Felkelek az ágyból és a konyha irányába indulok. Kávét főzök. Ma ki fogom próbálni...

Miközben iszom a kávét és szívom a cigarettát, úgy kavarognak a gondolatok a fejemben, mint egy marék konfetti a forgószélben. Mikor élettelen dolgokat próbáltam előreküldeni az időben, azok eltűntek. Végérvényesen és örökre. Soha nem láttam többé azokat. Próbáltam rájönni mi lehet a gond, aztán arra a következtetésre jutottam, hogy lehetetlen előreugrani az időben, hiszen a jövő még nem történt meg. Nem létezik. Viszont ha más szemszögből nézzük, ez nem teljesen igaz. Mindannyian időutazók vagyunk. Napi huszonnégy órás sebességgel utazunk az időben. A jövő felé. Ezt a folyamatot felgyorsítani csak akkor lehetne, ha valaki hibernáltatná magát, de ez csak érzékcsalódás lenne az illető számára.

Régebben sokat gondolkoztam az idő fogalmán. Idő. Valóban létezik, vagy csak a képzeletünk szüleménye? Egy viszonyítási alap, ami a tárgyak egymáshoz viszonyított mozgását definiálja? Hiszen mindig is a mozgás alapján határoztuk meg az időt. A Föld forgása, az óramutató járása és még sorolhatnám. Arra a következtetésre jutottam, hogy az idő a mozgás velejárója. Hasonló a helyzet a tér fogalmával. Valóban létezik a tér, vagy csak a tárgyak egymáshoz viszonyított távolságát meghatározó mértékegység, ami az emberi elme szüleménye? Elképzeltem egy anyag nélküli világegyetemet. Nincsenek tárgyak, nincsenek elemi részecskék, nincsenek fotonok. Egy ősrobbanás előtti állapot. Lenne értelme a tér fogalmának? Biztosan nem. Nem lenne viszonyítási alap. Később elképzeltem egy olyan világegyetemet, ahol létezik anyag, de nincs mozgás. A tárgyak egymáshoz viszonyított helyzete állandó. Az atomokban az elektronok nem keringenek a protonok körül. A napból érkező fotonok megállnak a térben. Ebben az esetben az idő fogalma értelmét vesztené, hiszen nem lehetne mihez viszonyítani. Foglalkoztatni kezdett a gondolat, hogy elő lehetne-e állítani ezt az állapotot mesterséges körülmények között, kilépve ezáltal az általunk ismert téridőből, hogy aztán egy másik ponton lépjünk be az idősíkunkba? Mindig is abban különböztem más elméleti fizikusoktól, hogy saját elméleteket alkottam, amik nem arattak osztatlan sikert.

Be kéne mennem az egyetemre, kilenckor órát kell tartanom. Már megint az a fránya idő - gondolom magamban, miközben az órámra pillantok. Elszívok még egy cigarettát és úgy döntök nem megyek be az egyetemre. Inkább a pincébe megyek. Mikor bekapcsolom a világítást és ránézek a gépre, eszembe jut apám órája, amit nekem ajándékozott a halála előtt. Kilenc éves voltam akkor. Sajnáltam azt az órát. Örökre eltűnt, mikor megpróbáltam öt perccel előre küldeni a jövőbe. Megfizettem a tanulópénzt. Később már csak golyóstollakkal és papírnehezékkel próbálkoztam. Eredménytelenül. A jövőbe küldött tárgyak eltűntek, de soha nem láttam viszont azokat.

A kezdeti kudarcok után inkább a múltra összpontosítottam. Elkezdtem tárgyakat küldeni a múltba. Pár perccel, pár órával vissza az időben. Látszólag minden rendben ment. Az időugrás pillanatában ezek a tárgyak eltűntek, az eredmény viszont rejtély maradt számomra. Soha nem tudtam meg, hogy megérkeztek-e a múlt általam meghatározott pontjára. Honnan is tudhattam volna? Mióta megépítettem a gépet, soha nem jelentek meg tárgyak az időkamrában, sőt ellenkezőleg. Minden egyes kísérlet alkalmával eltűntek. Arra a következtetésre jutottam, hogy egy alternatív idősíkra érkeztek, ami eltér attól az idősíktól amire én most emlékszem. Végül úgy gondoltam elég a feltételezésekből. Csak egy módja van annak, hogy megtudjam a teljes igazságot...

Beindítom a gépeket. Mélyen búgó hanggal indulnak a transzformátorok, aztán elcsendesedik minden és csak egy halk zümmögést hallani. Csak három órát fogok utazni visszafelé. Most pontosan hét óra tizenegy percet mutat az óra. Ma fél hétig aludtam, mert ki voltam ütve az altatóktól. Úgy tervezem, ha megérkezem a múltba, elhagyom az időkamrát. A munkaasztal bal felső fiókjába el fogok rejteni egy kézzel írt cetlit és visszautazom a jelenbe. Ha ezt követően megtalálom azt a kis papírlapot a fiókban, az lesz a bizonyíték arra, hogy nyomot hagyhatunk a múltban és esetleg beavatkozhatunk a történelembe. Már éppen be akarok lépni az időgépbe, mikor eszembe jut valami. A munkaasztal a helyiség sarkában foglal helyet. Kondenzátorok, félvezetők hevernek az asztalon és pár ott felejtett szerszám. Ügyet sem vetek rájuk. Engem most a bal felső fiók érdekel. Átnézem a tartalmát, de nem találom, amit keresek. Nincs ott a cetli. Még nincs. Meg vagyok róla győződve, hogy mire visszatérek, ott lesz. A bal felső fiókban. Belépek az időkamrába és magamra zárom a zsilipet. Most kivételesen belülről fogom működésbe hozni a gépet. A homorú falakba süllyesztett műszerek felé nyúlok és beállítom a dátumot a mai napra. Kétezerhuszonhárom március kilenc. Négy óra tizenöt perc. Begépelem a parancssort és mégegyszer ellenőrzöm a fekete terminálon zölden világító szöveget. Minden rendben. Felsóhajtok és entert nyomok. A szűk kamra közepére lépek és várok. Öt másodpercem van még. Négy... Három... Kettő... Egy... Sikerülni fog! - gondolom magamban, aztán mintha álomba zuhannék.

Reggel fél hétkor ébredek. Eszembe jut... Tegnap este erős altatókat vettem be, de egy pillanat alatt elszáll az álmosság a szememből. Felkelek az ágyból és a konyha irányába indulok. Kávét főzök. Ma ki fogom próbálni... 

A videót a Sötét mesék youtube csatorna készítette. Narrálta: Wolf Márk