Valóságteszt

 Valóságteszt

Fél év alatt sajátítottam el a tudatos álmodás képességét. Emlékszem, annak idején a hallucinogén szerekről láttam egy videót a neten. A tudatos álmodás is szóba került a műsorban és én ezt követően óriási lelkesedéssel ástam magam a témába. Egy spirálfüzetet tartottam az ágyam mellett. Ébredés után azonnal leírtam mindent, amire emlékeztem. Az álmainkban vannak ismétlődő motívumok és nagyon hasznos, ha az ember tudatában van ezeknek.

Minden reggel a kézfejemre rajzoltam egy nagy "V" és egy nagy "T" betűt vastag filctollal. VT - ez annyit jelentett; valóságteszt. Ez egy emlékeztető volt saját magam számára. Időnként ellenőriznem kellett, hogy ébren vagyok, vagy éppen álmodom. Eleinte belecsíptem a karomba, vagy a kézfejembe. Ha természetellenes módon megnyúlik a bőröm, az azt jelenti, hogy álmodom. Később azt hallottam, hogy ez a módszer nem teljesen megbízható és az egyik ajándékboltban vásároltam egy kutyás kulcstartót. Ha a fekete kutyus seggén megnyomtam a gombot, ugatott és villogtak a szemei. Attól a pillanattól kezdve az volt az én valóságtesztem. A munkatársaim néha megkérdezték tőlem, hogy mi ez a rituálé és mit jelent a "VT" a kezemen.

- Ez csak egy emlékeztető, hogy el ne felejtsek valamit - válaszoltam. Gyakran észrevettem, hogy kuncognak a hátam mögött. Nem törődtem velük.

Egy idő után már spontán ment az egész. Megláttam a fekete filctollal a kézfejemre rajzolt emlékeztetőt. A zsebembe nyúltam, megnyomtam a kutyus seggén a gombot. Ugatott és pirosan villogtak a szemei. Minden rendben, ébren vagyok. A dolog lényege az volt, hogy naponta legalább tízszer, vagy tizenötször el kellett végezni a műveletet. Egy idő után ez annyira beidegződik, hogy az ember a saját álmában is elkezdi magát tesztelni.

Három hónap után sikerült először. Emlékszem, a munkahelyemen voltam. A kulcstartó az íróasztalomon hevert a szokott helyén, a billentyűzet mellett. Reflexből a kezembe vettem, megnyomtam a gombot és... Nyávogott! A kutyus nyávogott és a szemei kéken világítottak. Álmodom. Egy álomban vagyok.

Mit csinál az ember, ha tudatosul benne, hogy egy álomban van? Először magam se tudtam. A környezetemet kezdtem el tanulmányozni és rájöttem, hogy nem igazán olyan, mint a valóság. Mikor a kezemre néztem, hat ujjat láttam öt helyett. A tárgyak képlékenyek voltak. Bele tudtam nyomni a kezem az íróasztal lapjába, vagy a falba. Próbáltam felidézni az aznapi dátumot, de nem sikerült. Volt néhány tárgy a helyiségben, amik nem voltak megszokottak. Például miért van egy teniszlabda a nyomtatón?

Elhagytam az irodámat és a toalett felé indultam. Közben találkoztam pár munkatársammal a folyosón, de ők olyannak tűntek, mint a valóságban.

- Hello Bob!

- Hello Mary!

Mikor beléptem a mosdóba, a tükör elé álltam és belenéztem. Meglepődtem. Sokkal idősebb férfi nézett vissza rám, mint amire emlékeztem. Talán nem is én voltam. Közelebb hajoltam.

- Ki vagy? - suttogtam a tükörképem felé.

Az idősebb férfi arca hirtelen eltorzult. Szemei beestek az üregükbe, arca ráncos lett és a haja egy pillanat alatt kihullott. Szája vicsorgó vigyorra húzódott és hirtelen átnyúlt az üveglapon. Megragadta a galléromat és húzni kezdett maga felé, a tükör irányába. Arcunk már szinte összeért, mikor üvöltve felébredtem.

- Bob! Mi a baj? - hallottam a feleségem hangját.

- Semmi, csak rosszat álmodtam - suttogtam.

Testem verejtékben úszott és csak remélni mertem, hogy a kislányunk, Rebecca nem ébredt fel a hangos üvöltésemre, ami pár másodperce hagyta el a torkom.

Bár, az élmény kellemetlen volt, nem adtam fel. Tovább próbálkoztam ezzel a módszerrel és egyre gyakrabban sikerült öntudatra ébrednem álom közben. Élveztem azt, hogy mindent megtehetek következmények nélkül. Tudtam repülni a város felett. Emlékszem, ez egészen különleges volt. Elképedtem, hogyan tudja az agyam ilyen gyorsan generálni az alattam elsuhanó épületeket. Néha becsúszott egy-egy hiba, mint mikor egy rossz minőségű videón pixelessé válik egy képkocka, de összességében lenyűgöző volt az élmény.

Mikor az egyik nap észrevettem a metrón egy szőke, csinos nőt, a zsebembe nyúltam. Megnyomtam a gombot. Ugatást hallottam. Hmm... Nagy kár! - gondoltam magamban vigyorogva. Éppen hazafelé tartottam a munkahelyemről. Otthon minden rendben volt. Üdvözöltem a családot, megbeszéltük hogy telt a napunk. A feleségemet már rég beavattam az én kis titkomba, tudott róla, hogy különleges álmaim vannak és ezeket én irányítom. Furcsának tartotta a dolgot, de nem kifogásolt semmit.

- Apu! Játszhatok a kutyussal? - kérdezte a kislányom vacsora közben.

Meglepődtem. Hirtelen nem tudtam mit mondjak, de a feleségem válaszolt helyettem.

- Tudod Rebecca, apunak nagyon fontos ez a kutyus. Majd anya vesz neked holnap egy másikat.

Másnap nem dolgoztam, mert szabadnapos voltam. Próbáltam volna magam kipihenni, de a csökkent agyú szomszédom már reggel hétkor beindította a motoros fűnyírót és vágni kezdte a füvet a saját udvarán. Felkeltem az ágyból, kezembe vettem a kulcstartót és megnyomtam a gombot. Ugatás. Magamra kaptam pár ruhadarabot és kirontottam a házból. Átmentem a szomszéd portájára.

- Hé, Johny! Nem gondolod, hogy korán van még ehhez? - kérdeztem felháborodva.

- Mi? - kérdezett vissza a férfi, aki nem hallott semmit a motoros gép hangja miatt. Kikapcsolta a masinát és értetlenkedve bámult rám.

- Aludni szeretnék! Vágod?

- Persze hogy vágom. Nem látod? - mutatott John a fűnyíróra és az udvarra.

- Úgy értem, hogy aludni szeretnék, te meg zúgatod itt ezt a szart! - szóltam idegesen.

Kinyílt a bejárati ajtó és Barbara lépett ki az udvarra.

- Minden rendben, Johny? - kérdezte aggodalmas arccal.

- Semmi sincs rendben Barbara! Tudod, van aki dolgozik és néha pihenni is szeretne. A férjed hajnalok hajnalán vágja a gyepet. Én megértem, hogy nyugdíjasok vagytok és unatkoztok a nagy büdös semmittevésbe, de ezt másképp is le lehetne vezetni. Inkább menjetek be a házba, bújjatok be az ágyba és szólj a csökkent agyú férjednek, hogy iktassa be a lompost!

Talán ezt nem kellett volna mondanom. Az asszony arcán sértődött felháborodást láttam. Visszament a házba és bevágta maga mögött az ajtót, John pedig fenyegetően felém indult. Állítólag nem tanácsos megverni a szomszédot a saját portáján, mert csúnya pereskedés lehet a vége. Különben is a fickó két méter magas és százhúsz kiló. Kopaszra borotvált fejéről izzadtságcseppek gördültek le. Nem akartam tovább szítani a feszültséget, ezért inkább sietve távoztam.

Otthon újból felrajzoltam a "VT" jelet a kézfejemre. Megkávéztam és cigarettára gyújtottam. Közben hazaérkezett a feleségem, aki Rebeccát vitte az oviba reggelente.

- Minden rendben? - kérdezte tőlem. Lehet, hogy észrevett rajtam valamit.

- Semmi gond, csak a csökkent agyú... Már megint felébresztett.

Az asszony hallotta a fűnyíró hangját a szomszédos udvar irányából és megértően felsóhajtott.

- Hagyd rá. Tudod, hogy nyugdíjas.

- Igen. Azt is tudom, hogy az esze miatt nyugdíjazták ki, mert hiányzik egy kereke - válaszoltam, mire ő halkan felkuncogott és nyugipuszikat nyomott az orromra.

Julia, a feleségem író. Itthon dolgozik. Mindig is irigyeltem, mennyire ki tudta zárni a külvilágot munka közben. Bezzeg őt nem zavarta a fűnyíró hangja.

Később, ahogy teltek a hetek, egyre brutálisabb dolgokat követtem el álmomban. Ha úgy tartotta kedvem, autót loptam, vagy bankot raboltam. Eleinte elcsábítottam a csinos nőket, akik megtetszettek, később már odáig fajult a dolog, hogy megerőszakoltam őket. Rájöttem, hogy a tudatos álmodás maga a határtalan szabadság. Rákaptam, mint a kábítószerre. Két világban éltem. Az egyikben ott volt a családom, a munkám és a szürke hétköznapok. A másikban pedig én voltam az Isten. Mindent megtehettem, amit akartam.

Aznap, mikor újra a fűnyíró hangjára ébredtem, szombat volt. Rebecca nem ment oviba, békésen aludt a gyerekszobában, Julia pedig mellettem feküdt az ágyban. Az ébresztőórára néztem. Hat óra ötvenöt perc. A rohadt életbe! Kipattantam az ágyból.

- Bob! Ne már... - szólt rám a feleségem álmosan a párnák közül - Tudod, hogy Johny idióta. Ne kezdj vele balhézni. Könyikeee! Hétvége van, ne rontsd el!

- Hát ez az! Hétvége van, a kurva életbe! - szóltam és felöltöztem.

Kirontottam a házból és láttam, hogy a csökkent agyú szomszédom tologatja azt a kibaszott piros fűnyírót. Most biztosan megkapja tőlem a magáét! Hol van a kutyusom? A nadrágom zsebében, ahol tegnap este hagytam. A zsebembe nyúltam, kitapogattam a kutyus seggén a gombot és megnyomtam.

" - MÚÚÚ!" - bőgte a kutya. Hoppá. Ez egy álom. Meggondoltam magam és visszamentem a házba. Kerestem egy baseball-ütőt és mivel a mérgem kicsit sem csillapodott, átmentem a szomszéd telkére. John éppen háttal állt nekem és olyan ütést mértem a tarkójára, hogy szinte hallottam a koponya roppanását, de ez még nem volt elég. Miután összeesett, leállítottam a fűnyírót és péppé vertem a csökkent agyú fejét. Sikolyt hallottam és a fickó feleségét pillantottam meg, aki éppen kilépett a bejárati ajtón. A véres baseball-ütőt a magasba emelve rávigyorogtam.

- Barbara... El foglak kapni!

Az asszony torkát újra velőtrázó sikoly hagyta el és berohant a házba. Hallottam, ahogy kattan a zár, miközben bezárta a bejárati ajtót. Francba a vén tyúkkal. Nem éri meg a fáradtságot. Hazamentem és beléptem a házba. A kislányom és a feleségem a nappali közepén álltak és engem néztek. Játékosan meglengettem a véres ütőt a levegőben.

- Ébresztő lusta népség! Rambó apu már hatszáz bölényt leterített ma reggel egy szál baseball-ütővel! - kiáltottam vigyorogva.

Észrevettem Rebecca kezében a kulcstartót. Fekete kutyus. Pont olyan mint az enyém. A zsebembe nyúltam és elővettem a sajátomat. Ez egy boci. Boci?!

- Ugye nem baj, hogy kicseréltem, apu? Nekem a kutyus sokkal jobban tetszett! - szólt mosolyogva a kislány.

Julia nem szólt. Szemében könnycseppet láttam. Fáradtan ledobtam a padlóra a véres ütőt és a kanapéra roskadtam. Arcomat a véres kezembe temettem. Ez lenne hát a sorsom? Börtönbe fogok kerülni egy elcserélt kulcstartó miatt? A feleségem és a kislányom vigasztalóan hozzám bújtak.

- Ne szomorkodj apu! Ha akarod, visszaadom!

A kislány pici keze felém nyújtotta a fekete kutyust. Megsimogattam Rebecca pici kobakját és magamhoz öleltem. Arra gondoltam, hogy ezzel a műanyag kulcstartóval kezdődött minden. Szomorúan forgattam a kezemben, aztán megnyomtam a kutyus seggén a gombot.

"- MIAÚÚÚ!"