Red Room 3 - A kezdetek
Auschwitz-Birkenau 1944 nyara...
- Újabb alanyok érkeztek, Herr Mengele! - jelentette Frank Grass az orvosnak.
Dr. Mengele letette a szikét és kíváncsian nézett az asszisztensére.
- Ikrek? - kérdezte a doki izgatottan.
- Igen. Fiúgyerekek. Egypetéjűek - válaszolta Frank.
- Nagyszerű! Azonnal látni akarom őket! Csak... Befejezem ezt a műtétet - szólt az orvos miközben újra a műtőasztalon fekvő eszméletlen alany fölé hajolt és ismét kezébe vette a szikét.
Frank csodálta ezt az embert. Bár Josef Mengele tudományos kísérletei eleinte kissé durvának tűntek, a munkássága mindenképpen figyelemre méltó volt. Eleinte a szemek színének megváltoztatásával próbálkozott, később tífusszal, vagy bubópestissel fertőzte meg az alanyokat, akik általában ikrek voltak. Ha a beteg meghalt, akkor megölték a testvérét is, aki egészséges volt. A doki mindkét alanyon elvégezte a boncolást, az eredményeket pedig összehasonlította. Gyakran vérmintákat küldött Berlinbe. Frank Grass még csak pár hónapja volt Herr Mengele asszisztense, de meg volt róla győződve, hogy ez az orvos valójában jó ember. A foglyokkal mindig udvariasan bánt. Jelét sem mutatta a rasszizmusnak. Egy jó ügyet szolgált. Ezek a kísérletek az emberiség javára válhatnak. Később kifejleszthetnek különböző oltásokat ezek ellen a szörnyű betegségek ellen.
Frank még csak húsz éves volt mikor kinevezték a doki asszisztensének és ezzel együtt tiszti rangot is kapott. Számára ez nagyon megtisztelő volt. Úgy érezte, örök hálával tartozik az orvosnak. Ilyen fiatalon tiszti rangot szerezni nem kis dicsőség. Eleinte csak a foglyok szelektálásában segédkezett, de aztán Mengele beavatta őt a kísérleteibe. Később már a műtéteknél és a boncolásoknál is segédkezett. Próbálta ellesni ennek a zseninek minden tudását. A testek feltárása és a véres, sikamlós szervek látványa először visszataszító volt számára, de ez az érzés elmúlt. Később már izgalommal telve nyúlt a gumikesztyűs kezével a belső szervekhez és a levágott végtagokhoz. Egy sikamlós belső szerv olyan... Olyan, mint egy vagina! - gondolta néha Frank és a műtétek közben gyakran izgatottá vált.
1945 elején történt, mikor Mengele felkereste Frank Grasst az irodájában. Mivel az adminisztráció nagy részét abban az időben már Frank végezte, volt saját irodája, rengeteg betegkartonnal, kórképpel és diagnózisokkal. Fiókos szekrények foglalták el a helyiség nagy részét. Mikor az orvos helyet foglalt vele szemben az íróasztal másik oldalán, arcán aggodalom tükröződött. Most nem fehér köpenyt viselt, hanem a hivatalos SS-egyenruhát. Idegesen cigarettára gyújtott.
- Mi a baj, Herr Mengele?
- Bekövetkezett, amitől a legjobban tartottunk. A vörös hadsereg és a szövetséges csapatok elérték Lengyelországot. Szerintem napok kérdése és itt lesznek.
Frank sejtette, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, de megdöbbent a hír hallatán. Ők a Harmadik Birodalom! Őket nem győzheti le senki! Hitt a Führerben. Hiszen Hitler azt mondta, ők a felsőbbrendű faj. Ezt üzente minden hithű nemzetszocialistának. Annyira felemelőek és meggyőzőek voltak a szavai. Tömegek hittek neki és éljenezték Őt őrjöngve, most pedig csak egyszerűen legyőzik őket? Dicstelenül? Porig alázva?
- Attól tartok, menekülnünk kell. Ha ránk találnak, nem ússzuk meg a kivégzést - folytatta Josef Mengele. - Ha akarja, szerzek magának hamis iratokat Frank. Talán szerencsénk lesz és sikerül elhagynunk Lengyelországot. Európát is.
- Nem hiszem, hogy szükségem lenne az iratokra. Alig ismer itt engem valaki. A nevem nem annyira németes. Anyám pedig lengyel volt... - suttogta Frank.
- Az orvosi feljegyzések miatt ne aggódjon. Már gondoskodtam mindenről.
- Mindent meg akar semmisíteni, Herr Mengele?! - kérdezte az asszisztens hitetlenkedve.
- Nem. Nem mindent. Egy részüket talán meg tudom menteni. Azt javaslom holnap reggel maga is induljon. Hagyja el a tábort. Intéztem magának autót és civil ruhát. Maga remek ember Frank. Vigyázzon magára.
- Mindent köszönök Herr Mengele!
- Ég önnel barátom...
A két ember felállt, kezet fogtak és megölelték egymást. Szorosan, ahogy jóbarátok között szokás.
Egyesült Államok, Massachusetts 2010.
Natasa lassan magához tért. Próbálta megmozdítani a végtagjait, de nem járt sikerrel. Ahogy lassan kinyitotta a szemét, először csak foltokat látott. Később kitisztult a kép. A bokája és a csuklója egy székhez voltak kötözve. Vele szemben egy férfi ült és őt bámulta. A lány felismerte.
- Te vagy az?! - kérdezte a lány réveteg tekintettel.
- Mégis, kire számítottál? Egy kretén gyerekre bendzsóval a kezében?
- Hol vagyok?
- Ez bizony az én kis erdei házam - szólt vigyorogva Peter Barna. - Tewksbury közelében vagyunk, de sikíthatsz nyugodtan, itt nem hallják.
- Mit csináltál már megint velem, te beteg állat? - kérdezte a lány, aki kezdett magához térni a kábulatból.
- Csak egy picit megszúrtalak, mikor este hazafelé indultál és átvágtál a parkon. Egy icipici injekció a nyakadba. Olyan mint egy szúnyogcsípés. Lehet, hogy kicsit túladagoltam az altatót, mert egész éjjel ebben a székben aludtál és közben belepisiltél a nadrágodba.
Natasa úgy érezte magát, mint aki másnapos. Lassan körülnézett. Egy faházban voltak. Az ablakon túl fákat látott. Egy erdőt. Egy erdőben vannak. Tewksburyt mondott ez a dagadt állat? Csupa paraszt lakhat egy ilyen helyen. A nadrágját pedig tényleg lepisilte. Ez rohadtul kínos.
- Tudod Natasa... Vannak enyhe büntetések és vannak súlyos büntetések. Például ha kihúznám egy fogadat, az enyhébb büntetés lenne, mintha forró olajat öntenék a lábadra. Vagy esetleg feldarabolnálak. Értek hozzá. Tudod mivel foglalkozom mostanában? Hentes vagyok. Hentes! Egy kibaszott hentes! Érted? - csattant fel szokatlan hevességgel Peter. - Én, aki egyetemi tanár voltam! Hentespult mögött dolgozok egy húsboltban! Érted? Fel tudod fogni miről beszélek?! Miattad vágtak ki az egyetemről, te ribanc!
- Te erőszakoskodtál velem annak idején! Nem emlékszel? - vágott vissza hevesen a lány. - Már bánom, hogy nem egyeztem bele a nőgyógyászati vizsgálatba! Ha bebizonyítottam volna, hogy megerőszakoltál, a sitten rohadnál, te dagadt disznó!
- Milyen erőszakról beszélsz? Te is benne voltál! Te jöttél hozzám könyörögve, hogy vállaljam el a korrepetálásodat! Mert nem ment az informatika! Olyan hülye voltál, hogy azt sem tudtad milyen parancs a proxychains! Tudod már mi az a proxychains? Halljam bazdmeg! Mi az a proxychains?! - üvöltötte a férfi, aztán fáradtan a kezébe temette az arcát, mint aki magába roskadt.
- Engedj el! Kérlek engedj el és nem mondom el senkinek! - fogta könyörgőre Natasa.
- Tudod, az az igazság, hogy más terveim vannak veled - szólt Peter.
- Mit akarsz? Megint meg akarsz erőszakolni?!
- Á, dehogyis... Ismered a meséket? A Kismalac és a farkasok, a Jancsi és Juliska, a Piroska és a farkas és... Mi is volt még? Hófehérke és a hétfejű törpe. Szerinted mi a közös ezekben a mesékben? - kérdezte a dagadt.
- Nem tudom! - válaszolt sírva a lány.
- Az bennük a közös, hogy mindig a jó győz. A gonoszok pedig meghalnak. A farkast például leforrázzák, vagy felvágják a hasát. A boszorkányt elégetik, úgy ahogy kell. Szóval, mindig a jó győz. Érted?
- Értem!
- Hát... Akkor most elárulom neked, hogy a te történeted nem ilyen lesz - mondta a férfi és felállt a székről. Egy baltát fogott a kezébe és Natasa felé fordult.
- Mire készülsz?! - sikoltotta a lány, miközben újra a nadrágjába pisilt.
- Bezúzom a fejed ezzel a baltával. Kibelezlek, mint egy disznót. Feldarabollak, a csontjaidról lefejtem a húst és ledarálom. Befűszerezem és kolbászt csinálok belőled, amit később megfüstölök és eladom a húsboltban a májaddal együtt. Hát erre készülök! - csattant fel Peter.
A lány már nem hallotta az utolsó mondatot, mert elájult a rémülettől. Nők! - gondolta magában a dagadt. Mindig a legjobb résznél alszanak el. Mint mikor az X-akták megy a tévében. Közelebb lépett Natasa eszméletlen testéhez, ütésre emelte a baltát és lesújtott.
New York City egy hónappal később...
Frank Grass a botjára támaszkodva sétált el a sarki húsboltig. Csengő hangja hallatszott a feje fölött, mikor belépett az ajtón. Az öreg Frank világosszürke öltönyt és ugyanolyan színű kalapot viselt, mint egy úriember. Már a nyolcvanas évei közepét taposta, de a korához képest jól tartotta magát. Átsétált az üzlethelyiségen és megállt a hentespult előtt.
- Mivel szolgálhatok? Kérdezte mosolyogva a pult mögött álló eladó, aki alacsony homlokú, kövér fickó volt.
- Jó napot uram! Az a kolbász, amit legutóbb magánál vásároltam... Abból kérek még - válaszolta az öregúr.
- Ízlett? - kérdezte Peter Barna.
- Ó, igen... Nagyon ízletes volt. Mondja, ugye ez valami különlegesség? Van valami titka ennek a fenséges produktumnak?
- Hát... Igazából ez egy orosz specialitás. Eláruljak valamit? Én magam készítettem - szólt a másik vigyorogva.
- Csak gratulálni tudok. Maga aztán érti a mesterségét. Feltételezem, hogy a felmenőitől tanulta a szakmát.
- Ami azt illeti, nem. Tudja, tanár voltam. Egyetemi oktató. A felsőoktatási rendszer érzéketlensége az oka, hogy most az élelmiszeriparban vagyok kénytelen dolgozni - szólt rosszkedvűen a dagadt, miközben kimérte és becsomagolta a kolbászt.
- Óh... Nagyon sajnálom. Nekem egy régiségkereskedésem van, innen nem messze, a sarkon túl - intett az utca felé az öreg.
- Az Old Things? Tudom hol van az az üzlet - szólt Peter. - Nekem is van otthon egy-két kacatom, ami talán érdekelné magát. Van például egy feszület. Egy nagy feszület. Megvan vagy másfél méter hosszú. Nagyon régi lehet. Ne értsen félre, én magam nem vagyok vallásos. Még az előző lakó hagyta a lakásban. Szerintem valami szentfazék lehetett az öreglány, mielőtt meghalt.
- Nocsak. Egy kereszt? - kérdezte érdeklődve Frank. - Mondja csak... Van valami szöveg a hátoldalán, vagy a talpába vésve?
- Azt hiszem igen, de nem tudtam elolvasni. Valami idegen nyelven van. Nem latin, hanem valami más - szólt töprengő arckifejezéssel Peter.
- Érdekelne a dolog - mondta végül az öreg. Egy névjegykártyát nyújtott át a hentesnek. - Hívjon fel valamikor. Megnézném. A közelben lakik? Elnézést. A nevem Frank. Frank Grass.
- Peter Barna! - mutatkozott be a dagadt, de nem nyújtott kezet az öregnek, mert ez mégiscsak élelmiszerüzlet. - Nincs messze a lakásom. Keresni fogom Mr. Grass! Húsz dollár és hetvenöt cent lesz a kolbász, ha mást nem kér.
Frank jókedvűen hagyta el aznap a húsboltot. A keresztre gondolt. Ha ez tényleg olyan feszület, mint amire gondol, akkor nagyot kaszálhat vele. Ez a Peter gyerek nem szakmabeli. Könnyű lesz átverni. A kolbásza viszont első osztályú, az vitathatatlan.
Peter Barna lakása négy nappal később...
- Szóval ez lenne az? - kérdezte az öregúr, miközben a falon lógó feszületet tanulmányozta.
- Igen. Itt van, mióta az eszemet tudom.
- Fizetek érte ötszáz dollárt - jelentette ki az öreg azonnal.
Ötszáz dollár ezért a szarért? - gondolta magában a dagadt és az aranybarna keresztre nézett. Eddig csak porfogónak használta. Különben is sérült. Jézus egyik karja törött. Neki rohadtul nincs szüksége erre a vacakra. Kezet fogtak és megkötötték az alkut. A dagadt lakásában azonban volt ezen kívül más is... Frank a polcokon lévő lemezeket kezdte el tanulmányozni.
- Milyen filmek ezek? - kérdezte végül. - Például itt van ez... A szamár és a szobalány. Ez valami mesefilm?
- Nem igazán. A szamár és a szobalány egy alapmű! - válaszolta Peter. - Ott balra a gyerekpornók vannak. Középen a gyilokpornók. Ott előtted pedig az állatosak és mindenféle. Megkérhetlek valamire, Frank? Ne beszélj erről senkinek. Tudod, ezt büntetik, én meg nem szeretnék sittre kerülni. Amúgy is volt már egy rázós ügyem. Az egyik tanítványom feljelentett és épphogy megúsztam. Szóval...
- Érdekes ember vagy Peter - szólt az öregúr. - Nézzünk meg pár filmet, rendben?
Peter Barna felbontott egy üveg italt és eléggé szétzuhantak aznap este. Megnéztek pár gyilokpornót, aztán a dagadtnak eszébe jutott, hogy mutat valami mást is az öregnek.
- Frank! Mondd csak, hallottál már az online chatszobákról?
- Azok mik?
- Nők vetkőznek, megmutatják a csúnyájukat és megcsinálnak neked mindenfélét, ha fizetsz.
- Nem mondod! - kérdezte hitetlenkedve Frank.
- De! Mindjárt mutatok egy ilyet!
A dagadt az asztali számítógépe elé ült és a képet valahogy áttükrözte a televízióra.
- Ezt hogy csináltad, Peter?
- Egyszerű HDMI-kábel. Nem ez a lényeg. Figyelj!
A képernyőkön sok kis fénykép jelent meg és a dagadt ráklikkelt az egyikre. Egy nőt láttak egy franciaágyon. Eléggé hiányos öltözéket viselt.
- Ez most élőben megy? - kérdezte az öreg.
- Naná! Ez egy live show - válaszolta Peter. - Látod azt a chatablakot? Ott lehet üzenetet írni. Ott, abban a másik ablakban vannak az árak. Ha küldesz elég tokent, mindent megcsinál azzal a sok segédeszközzel, amit ott látsz és lehet privátba is csinálni. Például most küldök neki kétszáz tokent. Kiválaszthatom mit csináljon cserébe.
Peter küldött kétszáz tokent és kiválasztotta mit csináljon a nő cserébe. A két férfi sokáig nézte a képernyőt. Frank ilyet még nem látott. Leesett az álla. Korábban nem is gondolta, hogy létezhet ilyesmi. Hosszú ideig nézte a műsort, aztán megszólalt.
- Peter! Nem lehetne ezt kombinálni?
- Mit akarsz kombinálni? Nem tudom pontosan mire célzol, de sürgősen verd ki a fejedből öregem! Én nem vagyok langyi!
- Dehogyis! A gyilokpornót és az online videochatet nem lehetne kombinálni?
- Hé! Várjunk csak! Olyan élő műsorra gondolsz, ahol a nézők fizetnek a gyilkosságért?
- Olyanra Peter! Pont olyanra! - szólt vigyorogva az öreg, gonosz csillogással a szemében.
Old Things régiségkereskedés. Egy hónappal később.
A két alak a pincében dolgozott. Próbáltak kialakítani egy stúdiót. Mikor belevágtak ebbe az egészbe, nem gondolták, hogy ez ennyi munkával jár majd. Az ajtót maga Peter hangszigetelte. A darkweben volt pár ismerőse a dagadtnak, tőlük bérelte a szervereket, a kamerákat, a reflektorokat és lényegében az egész berendezést. A titkos bankszámla is sok pénzbe került, azt is Peter haverjai intézték, akiket a neten ismert meg régebben. Azt is vállalták, hogy segítenek az alanyok beszerzésében és reklámozzák a weboldalt a darkweben. Cserébe nem pénzt kértek, hanem százalékos részesedést a bevételből.
- Nem gondolod, hogy a két haverod túlságosan lehúz minket? A latino, meg az a másik... - kérdezte az öregúr.
- Nézd Frank... Ez egy nagy befektetés, ami sok pénzbe kerül. Megcsinálom a website-ot. A szoftvereket megírom én magam. A titkosított hálózat sem okoz problémát, de mi ketten nem boldogulnánk nélkülük, főleg ha az anyagiakra gondolok. Különben is, százalékos részesedést kapnak. Ha mi nem keresünk az üzleten, akkor ők sem.
- Te tudod Peter. Azért ne felejtsd el, hogy ez az én pincém. Én vállaltam a legnagyobb kockázatot. Ráadásul az egész az én ötletem volt.
- Berendezhettük volna a stúdiót az erdei házamban, de mondtam már, hogy ott nincs internet, se térerő - válaszolta a dagadt. - Ha majd lesz egy kis bevételünk, jobb helyre költözünk.
- Peter! Ezt a széket nem kéne lecsavarozni a padlóhoz? Nem tűnik elég biztonságosnak.
- Majd lecsavarozom, ha lesz rá időm. Különben is, mi baj történhet? Jézusom, mikor vezetékelték ezt az épületet? A kábelezése öregebb, mint te vagy! - szólt vigyorogva a dagadt az öregúr felé.
- Ne szemtelenkedj Peter! Én húsz éves koromban már tiszt voltam!
- Tudom. Már mondtad a múltkor, mikor úgy szét voltál zuhanva két pohár ital után - válaszolta a dagadt széles vigyorral az arcán. - Mondd csak Frank, nem hozhatnánk le ide a feszületet? Egy ilyen tárgy feldobná a helyiség hangulatát. A kereszt egy középkori kivégzőeszköz. A halálra és a kínzásokra emlékeztetné a nézőket. Ez olyan misztikus dolog... Arra gondoltam, feltehetnénk ide a falra. A szék mögé.
- Majd te lehozod Peter! Nekem már így is leszakad a derekam! - válaszolta az öregúr.
Louis Anderson lakása...
Louis és Emily a kanapén ültek. Filmet néztek. A Texasi láncfűrészes mészárlás egyik részét. A televízióban a Bőrpofa éppen az egyik szerencsétlen áldozatát darabolta fel. Emily elborzadva nézte a jelenetet, Louis pedig a dohányzóasztalon pihentette a lábát és a sörét kortyolgatta.
- Ez szörnyű! Úgy értem, szörnyű halál lehet, ha valakit lefejeznek láncfűrésszel. Én soha nem akarok így meghalni! - szólt végül a lány és közelebb bújt a férfihoz.
- Hát... Biztosan nagyon fájdalmas lehet. Én sem szeretnék így meghalni. Inkább öngyilkos lennék. Például szétlőném az agyam egy pisztollyal - válaszolta Louis Anderson.
- Ne beszélj csacsiságokat légyszives - szólt a lány kislányos hangon és próbált még közelebb bújni Louishoz.
Emily nem szerette a horrort. Már megbánta, hogy pont ezt a filmet választották az esti házimozihoz, de tudta, hogy a férfi rajong a klasszikusokért. Mikor véget ért a film, sokáig ültek szótlanul, egymást átölelve. Végül a lány törte meg a csendet.
- Ugye ilyen nem történhet meg valójában? Úgy értem... Ugye az emberek valójában nem rosszak? Hiszen ez csak egy film. Ugye?
Louis Anderson felsóhajtott. A lány felé fordult. Megcsókolta, aztán kézen fogta Emilyt és a nappali ablaka elé vezette a lányt. Egy ideig szótlanul nézték a sötét utcát. Néha autók haladtak az úttesten és járókelők sétáltak az utcai lámpák fényében. Munkahelyükről hazatérő emberek, szerelmespárok, gyerekek. Egy öreg néni, bottal a kezében. Kertvárosban laktak. A környék nyugodt volt, mint általában mindig.
- Mit látsz? - kérdezte a férfi, miközben átölelte a lány vállát.
- Barbara, az öreglány éppen kiviszi a szemetet - válaszolt Emily.
- Nem úgy értem. Összességében mit látsz? Ugye nyugodt a környék? Nyugodtak az emberek? Szabályosan közlekednek az autók. A szomszédaink, Barbara és John szelektíven gyűjtik a szemetet. Tudod miért van ez? - kérdezte Louis.
- Nem tudom. Nem gondolkodtam még ezen - válaszolta a lány töprengő arckifejezéssel.
- Azért van rend és nyugalom, mert az emberek rá vannak kényszerítve arra, hogy így éljék az életüket.
- Ki kényszeríti őket? - kérdezte Emily.
- A törvény. A hatalom. Az állam. A rendőrség - szólt Louis. - Azt hiszem, ha ebben az országban megszűnne a törvény és az emberek mindent megtehetnének következmények nélkül, akkor káosz lenne. Anarchia. Rabolnának. Fosztogatnának. Egymást gyilkolnák. Anyagi haszonszerzésből, vagy pusztán élvezetből. Ha úgy gondolod, hogy az emberek jók, akkor tévedsz. Igazából csak azért jók, mert félnek a tetteik következményeitől. Érted miről beszélek, Emily? Valójában állatok vagyunk. Ölni teremtettünk.
- Ne mondj ilyeneket! - szólalt meg a lány zokogva. Könnyes arcát a férfi mellkasába temette.
Old Things régiségkereskedés...
Peter és Frank maszkot viseltek a fejükön, ami a teljes arcukat eltakarta. Szemeik két lyukon keresztül figyelték a külvilágot.
- Hülyén érzem magam - szólalt meg az öregúr. - Honnan vannak ezek? A Ku-Klux Klántól loptad?
- Miért? Mi bajod a Ku-Klux Klánnal? A nácik sem voltak jobbak tőlük! - csattant fel a dagadt. - Egyébként pedig nem. Nem tőlük van. Alonso és Dick hozták a maszkokat délelőtt, a lánnyal együtt.
Peter és Frank a székhez kötözött nő felé néztek, aki még kába volt az altatótól. Meg kell hagyni, hogy a latino és a társa kifogástalan munkát végeztek. Az alanyt zárt ládában hozták, egy fekete furgonnal. A hátsó bejáraton át vitték be az üzletbe, mintha árut szállítottak volna a régiségboltba. Levitték a pincébe, ahol már készen állt a stúdió az élő közvetítésre. Váltottak pár szót Peterrel, átadtak még egy fekete ládát, amiben különböző szerszámok voltak, aztán távoztak. A műsort és a közvetítést teljes egészében rábízták az öregúrra és a dagadtra. Frank az ajkát biggyesztette utánuk. Nem bízott a két alakban. Azt sem tudta kik ezek és honnan jöttek. Peter haverjai. Kíváncsi lett volna rá, hogy a dagadt mióta ismeri őket, de inkább nem firtatta a dolgot, hiszen eddig nem volt velük gond. Ma lesz a nagy nap. Készen állnak az első előadásra.
Pontban este kilenckor bekapcsolták a reflektorokat és elindult a műsor. A lány rémült szemekkel bámult a kamerákba. Nem jött ki hang a torkán, pedig nem kötötték be a száját. A két alak, akik csukját viseltek, mintha egy showműsort vezettek volna. Főleg a sovány magas fickó volt feltűnően teátrális. A másik, kövér férfi csak állt és meg sem szólalt. A fal mellett, a kamerák mögött monitorok voltak, de a lányt túlságosan elvakították a fények és nem tudta kivenni mi látható a képernyőkön. Próbált rá emlékezni, mi történt vele és hogy került ide. Éppen a bevásárlásból tért haza. Igen. Vásárolni volt! Aztán éppen a hűtőszekrénybe pakolta be a tojásokat, mikor valaki csengetett. Két férfi volt. Munkaruhát viseltek és azt mondták, az áramszolgáltatótól jöttek. Beengedte őket. Ez volt az utolsó emléke. Talán egy szúrást érzett még a nyakán, de ebben már nem volt biztos a lány. Hirtelen éles sípolás hallatszott, ami visszazökkentette a gondolataiból a rideg valóságba. Az egyik monitoron valami villogni kezdett.
- Tisztelt nagyérdemű! A Tomas71 nevű nézőnk 40 tokent ajánlott fel az alany mutatóujjáért! - harsogta a vékonyabbik csukjás alak.
Leszorította a lány jobb kezét a szék karfájára, a másik fickó pedig kiválasztott egy húsvágó bárdot a szerszámok közül. Ezek egy kerekes asztalon sorakoztak katonás rendben. Mikor a dagadt lesújtott, a nő felsikoltott. Nem sikerült tökéletesen a művelet. A mutatóujj és a középső ujj is elvált a lány kézfejétől. A levágott testrészek a padlóra hullottak. A köpcös ezeket bedobta egy vödörbe. A magasabbik férfi belekarolt a társába és durván az egyik sarokba vezette, egy asztalhoz. Frank behúzta a függönyt és levette a fejéről a maszkot. Vádlón nézett a társára.
- Mi a francot csinálsz? - suttogta az öreg. - Arról volt szó, hogy egy ujjat kell levágni!
- Sajnálom Frank. Véletlen volt.
- Ne merd mégegyszer kiejteni a nevem az alany jelenlétében! - szólt halkan az öregúr. - Ha meghallja és elmondja a nézőknek, abból akár még baj is lehet!
- Nos, rendben... - válaszolta a dagadt.
- Egy ujj negyven token! Ez megközelítőleg háromszáz dollárt jelent! Ha kettesével vagdosod, az nekünk kidobott pénz! Érted? Legközelebb csináld metszőollóval! - folytatta az öreg és újra a fejére húzta a maszkot. - Na menjünk, folytassuk a műsort!
Elhúzta a függönyt és mindketten a székhez kötözött, sikoltozó alany felé néztek, aki mögött ott volt a kereszt, amit Peter fúrt fel a falra. Természetellenes helyzetben, fejjel lefelé lógott. Szentségtörés! Ezért mindketten pokolra jutunk! - gondolta magában az öregúr. A lány a kamerák felé nézett és könyörögni kezdett.
- Nem tudom hol vagyok! Elaltattak és itt tértem magamhoz! Levágták két ujjamat! Kérem segítsenek! Aki látja ezt, kérem segítsen!
Válaszul csak a nézők gúnyos és obszcén üzenetei lepték el a chatet az egyik monitoron.
Epilógus
Louis és Emily az utcán sétáltak. Aznap nem otthon néztek filmet. Egy igazi moziban voltak és nem horrort néztek, hanem vígjátékot. Közben megettek egy kisebb vödör pattogatott kukoricát. Kézenfogva, egymásra mosolyogva sétáltak a belváros utcáin. Majd később fognak egy taxit, és elindulnak hazafelé - gondolták mindketten.
- Nézd csak Louis! Egy régiségbolt! - szólt a lány mosolyogva, mikor éppen egy üzlet előtt haladtak el.
Az üzlethelyiség fölött az "Old Things" felirat világított smaragzöld neonfénnyel. A bejárati ajtón egy tábla lógott belülről: "Átmenetileg zárva". Emily közelebb lépett a kirakathoz és próbált bekukucskálni a boltba az üvegen keresztül.
- Ugye majd egyszer bemegyünk ide? Ugye bemegyünk, Louis? Ígérd meg! - szólt mosolyogva a lány.
- Hát persze, hogy bemegyünk. Majd egyszer veszek neked itt valami szépet! - válaszolta a férfi és megcsókolta a lányt. Szorosan átölelték egymást, aztán kézenfogva tovább sétáltak az utcán, ahogy az a szerelmesek közt szokás.