Oltás

 Oltás

Be akarnak oltani. Már tudom, hogy be akarnak oltani! Két ember erőszakkal vonszol be a terembe. "Nekem nem kell az a szar, utálom a tűt, nem kell oltás, nincs rá szükségem! Egészséges vagyok, nem látjátok?! Nem vagyok beteg, értsétek meg!" Próbálom velük megértetni, de nem kegyelmeznek. Hiába tiltakozom, kényszerítenek. Egy fehér ajtó előtt állunk meg és valami nagyon rossz érzés kerít hatalmába. Remegni kezdek. Pár percet kell csak várni és nyílik az ajtó. Egy orvos áll a helyiség bejáratánál. Udvariasan int, hogy lépjünk be. Ismerem ezt az orvost, a szaga is ugyanolyan undorító, mint legutóbb.

"Nem!" - gondolom magamban és próbálok a kijárat felé rohanni, de ők erősebbek nálam. Megragadnak és bevisznek. Egyik ember leteper valami asztalra, a másik az orvossal beszél, aki egy kis füzetet nézeget. Előkészíti a fecskendőt és felém fordul. Legszívesebben sikítanék, de nem jön ki hang a torkomon. Csak remegek. Az orvos közelebb lép.

- Kérem fogja erősen! - szól a doki.

A másik fickó megragad, hogy moccanni sem tudok. Az orvos belémszúrja a hosszú tűt. Rövid sikoly hagyja el a torkomat, aztán elgyengülök.

-  Jó kutya! - mondja a doki. A fecskendőt bedobja egy henger alakú dobozba és újra az íróasztalhoz lép. - Nyolcezer forintot fizetnek a kombinált oltásért. Adok még egy szem féreghajtót is, de ebből csak egy felet kapjon!

Kifizetik a pénzt, elköszönnek az orvostól és távozunk a rendelőből. Betesznek az autóba a hátsó ülésre.

- Ügyes voltál Lüszi! Ugye nem is fájt? - kérdezi a kisebbik gazdi, aki az anyósülésen foglalt helyet.

"Anyád!" - gondolom magamban morogva. Megharapom! Egyszer úgyis megharapom!