Lecter szindróma

 Aznap este ízletes volt a vacsora. Az asztal is igazán ízlésesen volt megterítve. Gyertyafény, háromszögre hajtott szalvéták, rajtuk csillogó evőeszközökkel. A leves, a köret, a hús, a saláta és a desszert is kifogástalan volt.Talán Elisabeth gasztronómiai tudása fejlődött rohamosan az utóbbi időben, bár ezt John nem tartotta valószínűnek. Mindig is moslékot főzött a nő és ezt a férfi korábban, időről időre a tudtára is adta. Általában veszekedés lett a vége és olyankor külön szobában aludtak. Persze nem csak az étel miatt alakultak ki feszültségek a két ember között, hanem általában minden lehetséges dolgon összevesztek.

- Szóval, mi ez? - kérdezte John, miközben Elisabeth arcát fürkészte.

- A húsra gondolsz? Attól félek, ha elárulnám, meg sem kóstolnád - szólt a nő mosolyogva.

- Nem, nem a húsra gondolok. Úgy értem, már három hónapja szakítottunk és most... Hirtelen meghívtál vacsorára. Talán békülni akarsz? - kérdezte gyanakvó arccal a férfi és belekortyolt a poharába.

- Nincs ebben semmi különös - kerülte meg a kérdést a nő. - Végül is három évig éltünk együtt. Miért nem tölthetnénk el közösen egy kellemes vacsorát?

- Ez valami átverés, ugye? Talán meg akarsz mérgezni? - kérdezte John félig viccesen miközben vigyorogva a tányérjára pillantott.

Elisabeth felkacagott és vörösbort töltött a félig kiürült poharakba. Huncut csillogással a szemében nézett a férfira. Régebben évekig voltak együtt, de John most nem tudta megfejteni a nő pajkos tekintetét. Mi tagadás, a bor is kifogástalan minőségű. Talán mégiscsak fejlődött Elis ízlése.

- Mit szólnál, ha vacsora után megnéznék együtt valami filmet? Legyen mondjuk a... Bárányok Hallgatnak? - kérdezte a nő.

- Mindketten szeretjük a klasszikusokat Drágám, de jól tudod, hogy én utálom a horrort.

- "Kend be a bőröd, vagy megint jön a hideg slag!" - utánozta Buffalo Bill hangját a nő vigyorogva.

- Hogy haladsz a könyveddel? - kérdezte John.

- Egész jól. Talán jót tesz a magány.

- Azt elhiszem, hogy magányos vagy itt a világvégén. A legközelebbi szomszédod is egy kilométerre lakik. Miről is szól a regényed? Valami bogárról, ha jól emlékszem?

Elis arcáról lehervadt a mosoly. John ismerte ezt a nézést. Régebben a legvadabb veszekedéseik előtt vette fel ezt a maszkot a nő. Mintha ölni tudna a tekintetével. A szemei azt tükrözték: "Kinyirlak, te rohadék!"

- Nem John... Az a regény nem egy bogárról szól, hanem egy nőről, akit a társadalom kitaszít magából és kilövik őt az űrbe. Régebben megengedtem, hogy beleolvass a kézirataimba, de már megbántam. Te csak ennyit értettél meg az egészből? Azt, hogy a történet elején a főszereplő elpusztít egy ízeltlábút?  Tudlak sajnálni. Jut eszembe... Te hogy haladsz a munkáddal? Még mindig csatornákat tervezel? Olyan rendszereket, amelyekben fekália folyik?

-  Ööö... Neked is jó étvágyat! - válaszolta a férfi. - Nézd Elisabeth... Az én munkám nem csak arról szól. Mérnök vagyok. A csatornarendszerek lejtése és ezek szinkronizálása pedig nem olyan egyszerű, hogy a te buta női agyad meg tudná érteni - vágott vissza a férfi és kezdte úgy érezni, hogy felforr az agyvize.

- Szóval azt állítod, hogy a nők buták? Mi ez? Általánosítás?

- Én nem állítottam ilyet. Azt mondtam te vagy buta - szólt John.

- Tudod mi vagy? Egy soviniszta disznó! Mondd csak... Próbáltál már könyvet írni? Vagy akár csak egyetlen nyamvadt novellát? Nem. Azért nem, mert te magad is tudod, hogy teljességgel alkalmatlan lennél a feladatra! - vágott vissza a nő.

- Én vagyok soviniszta? Miért van az, hogy mindig a férfiaknak kell lehajtani a wc-ülőkét?  Miért ne maradhatna a wc-deszka állandóan felhajtva? Mert a nők használat előtt lusták lecsukni? Tudod mit mondok neked Elis? Ez diszkrimináció a férfi társadalommal szemben!

- Nem fogyaszthatnánk el ezt a kurva vacsorát veszekedés nélkül? - kérdezte vörös fejjel Elisabeth.

Szótlanul ettek tovább. Persze a nő inkább csak salátát fogyasztott, mert tartotta magát a vegetáriánus étrendjéhez. Talán csak nem vagyunk kompatibilisek - gondolta a férfi. Ő például nem eszik húst. Az elmúlt évek alatt mindig is puskaporos hordón ültek és elég volt egy kis szikra, hogy bekövetkezzen a nagy bumm. Általában be is következett. Olyankor a legdurvább sértések hangoztak el, de tettlegességre soha nem került sor. Johnt valami ősi ösztön mindig megakadályozta abban, hogy kezet emeljen Elisabethre, pedig néha elég közel állt hozzá.

"Kompatibilitás". Mit is jelent ez a szó? A férfi tisztában volt a fogalommal, de még soha nem nézett utána a wikipédiában. Saját véleménye szerint a kompatibilitás fogalma azt takarja, mikor két elem képes illeszkedni egymáshoz. Mint például a konnektor és a telefontöltő. A nyomtató és a számítógép. A linux és a firefox. Kettejükből mintha hiányzott volna ez a képesség. Inkompatibilisek voltak és maga John sem értette, hogyan bírták ki egymás mellett három évig. Az pedig, hogy a szakításuk után három hónappal meghívta őt Elis a saját házába vacsorázni, szintén érthetetlen volt számára, mert annak idején nem a legjobb hangulatban váltak el.

- Hát, a mai házimozit most inkább kihagynám. Hazavihetem a csontokat Lucynek? Biztosan örülne neki - szólt csendesen a férfi, miután befejezték az étkezést.

- Hát persze. Vidd csak - szólt a nő.

- Bocsánat a kirohanásaimért - szólt John. - Igazán remek volt a vacsora. Köszönöm a meghívást.

Elisabeth gúnyosan elmosolyodott. Szemében ismét ott volt az a huncut csillogás, amit a férfi már korábban is észrevett. Huncut, vagy inkább gonosz? Elis reakciói a mai napig is titokzatosnak tűntek számára némely esetben. Elbúcsúztak egymástól, de a nő nem kísérte ki az autóhoz. John nyolc kilométerre lakott. Megivott pár pohár bort aznap este, de bízott benne, hogy nem kapcsolják le a zsaruk útközben.

***

- Lucy! Lucy!!! - kiabált John, miután hazaért és kiszállt az autóból, de a kutya nem volt sehol.

Már megint elkóborolt ez a gézengúz. Furcsának találta a dolgot, mert már a délelőtt folyamán sem látta a ház körül az állatot. Lucy gyakran indult felfedezőutakra a közeli erdőbe, de estére mindig hazajött. Soha nem ment messzire. Általában élvezte a szagok orgiáját az avarban, vagy a fák tövében. Néha megjelölte a fatörzseket a vizeletével, vagy megkergetett pár kisebb állatot. Hamar feladta a vadászatot, mert a kutyus törpefajta volt. Teste nem hosszútávfutásra volt berendezkedve és a mókusok, vagy a kóbor macskák hamar le tudták rázni. A férfi úgy döntött, beteszi az ajándékba kapott csontokat Lucy tálkájába a verandán. Ezek után ajtót nyitott és belépett a házba.

Otthon, édes otthon! Ez volt az a ház, ahol együtt éltek három keserves évig. Felment az emeletre és leheveredett. Bekapcsolta a televíziót. A híradót nézte, de közben máshol járt az agya. Talán jobban is alakulhatott volna a mai este - gondolta magában. Elisabeth író. Ebből él és büszke a munkáira. Ha nem említi meg Elis könyvét és a bogarat, lehet, hogy minden másképp történik. Vállat vont és próbált a tévére figyelni, de aztán Lucy jutott az eszébe. Hol kóborolhat a kis vakarcs? Nem hagyta nyugodni a gondolat. Végül úgy döntött, elhagyja a lakást és megkeresi a kutyust, mikor jelzett a telefonja. Kezébe vette a készüléket és meglepődött. Szöveges üzenet Elistől.

"Hogy ízlett a kutyád, te rohadék?"

John először nem értette mit jelent ez az egész. Hogy ízlett a kutyám? Mit akar ezzel mondani? - gondolta magában, de aztán eszébe jutott a vacsora és a hús. Nem, az nem lehet! A telefont az ágyra dobta, felvette a cipőjét és kirohant az udvarra.

- Lucy!!! Lucy!!! - ordította, de válaszul csak a közeli erdő falevelei susogtak halkan az esti szellőben és az éjjeli baglyok huhogtak a távolban. A kutyus nem volt sehol. Ismét eszébe jutott az esti vacsora és émelygés tört rá. A gyomra görcsbe ugrott és kiokádott magából mindent. Végül már csak öklendezett és keserű nyálat köpködött. Letörölte a könnyeit és megtörölte a száját. A csontokra gondolt és a kutyus tányérjához ment, amiben általában száraz táp, aszpikos kutyaeledel és egyéb ízletes falatok voltak. Néha csirkeszárny, vagy csirkenyak, amit a férfi előtte alaposan megfőzött. Lucy kutyus imádta ezeket, még akkor is, ha a porcos kajáktól általában székrekedése volt és másnap olyan kemény volt a széklete, mint a gázbetontégla. John térdre rogyott az állat tálkája előtt és a kezébe vett egy darabka csontot.

- Lucy! Drága kiskutyám... Megölöm! Megölöm azt a szemét nőt! - mondta és az autóhoz rohant. Beindította a motort, bekapcsolta a fényszórókat és a gázba taposott. Elisabeth Hill háza felé vette az irányt.

Utált sötétedés után vezetni, de most nem törődött vele. Eszement iramban száguldott a huszonhármas úton. Nem kapcsolta ki a fényszórókat és a ködlámpákat még akkor sem, mikor a szembejövő autósok vadul villogtattak. Rohadjatok meg! - gondolta magában. Csak pár percig tartott az utazás. Nyekergő gumikkal állt meg Elisabeth házának udvarán és kiugrott az autóból. Berontott a bejárati ajtón, de nem látta a nőt. Átment a nappalin és körülnézett a konyhában. A mosogató és a konyhapult tele volt mosatlan edényekkel. Ez jellemző volt Elisre. Emlékezett, hogy régebben is mindig úgy nézett ki a konyhájuk, mint ahol bomba robbant. A nő gyakran napokig nem mosogatott. Undorító! - gondolta magában. Visszament a nappaliba és észrevette a kartonlapot a dohányzóasztalon. Vastag, fekete filctollal írt szöveg volt rajta olvasható.

"A pincében vagyok!"

A pincében? - gondolta a férfi meglepődve. Igazából nem ismerte ezt a házat. Egyszer járt itt. Ma este, mikor együtt vacsoráztak. Vacsora... John gyomrát ismét egy láthatatlan kéz keztde el szorongatni és kishíján megint rókázni kezdett, de igyekezett visszatartani a hányingert. Visszarohant a konyhába és magához vett egy húsvágó bárdot. A földszinten kezdett kutatni és végül felfedezte az ajtót, ami a pincébe vezetett. Mikor lerohant a lépcsőn, és berontott a szegényesen megvilágított helyiségbe, nem vette észre a padlóra terített ponyvát. Elisabeth ott állt az egyik sarokban és egykedvűen nézte a férfit, aki húsvágó bárddal a kezében fenyegetően feléje indult. Mikor a ponyvára lépett, hirtelen eltűnt a lába alól a talaj. Egy több méter mély kútba zuhant. Igaz, víz nem volt benne. Az esés után John minden csontja sajgott.

- Te rohadék! - üvöltötte a férfi.

- Mi a baj drágám? Csak nem ütötted meg magad? - kérdezte a nő, mikor lenézett a kútba. Arca árnyékban maradt, mert a helyiséget megvilágító villanykörte pontosan a verem felett helyezkedett el.

- Megölted a kutyámat és megetetted velem! Mindig tudtam, hogy egy ócska ribanc vagy, de ezt nem feltételeztem rólad, te lotyó! Esküszöm, ha kijutok innen, kicsinállak! - kiabálta John.

- "Kend be a bőröd, vagy jön a hideg slag!" - utánozta Buffalo Bill hangját a nő vigyorogva. - Gondolod, hogy kijutsz innen valaha is? - kérdezte aztán. Hangjában már nyoma sem volt a gúnynak. - A kutyád miatt ne aggódj! Nincs semmi baja. Egyelőre...

- Hogy mi?

Elis elment és pár perc múlva visszatért. Mikor ismét lenézett a gödörbe, Lucy volt a kezében. John lelkét felszabadult öröm szállta meg. Egy pillanatra elfelejtett mindent. A vérző tarkóját, amit beütött a kút kikövezett falába. A sajgó végtagjait, amelyek talán eltörtek, vagy kificamodtak. A bordáját, ami minden lélegzetvételnél beleszúrt a tüdejébe.

- Lucy! Kiskutyám! Jól vagy?

- "Már hogy lenne jól? Megsérült! Orvos kell neki!" - utánozta Catherine Martin hangját a nő.

John utálta ezt. Elisabeth időről időre a kedvenc filmjeiből idézgetett. Már régóta. Kedvencei voltak a Hannibal filmek, de mindegy volt neki, csak horror legyen. A férfi úgy gondolta, ez foglalkozási ártalom. Elis író volt és rémtörténeteket írt. Saját bevallása szerint azért választotta ezt a műfajt, mert erre volt igény, de John meg volt győződve arról, hogy a nő szereti a munkáját, akárcsak ezeket az idézeteket, amit a férfi Lecter szindrómának nevezett el. A zsebeiben kezdett el kutatni, de nem találta a telefonját. Úgy rémlett, otthon az ágyra dobta, mikor megkapta az üzenetet. Már kezdett hozzászokni a szeme a fényviszonyokhoz és körülnézett a veremben. Négy méter mély kútban volt, aminek a falai ki voltak kövezve. Mivel mérnök volt, ismerte ezeket a mesterséges aknákat, amelyeket a pincék padlójába ástak. Olyan helyen alkalmazták ezeket, ahol túl magasan volt a talajvíz, amit összegyűjtöttek és időnként kiszivattyúztak az ilyen kutakból. Ahogy a nedves talajon feküdt, megállapította, hogy a ponyva mentette meg a nagyobb sérülésektől. Mikor lezuhant, lényegében az tompította az ütést. Keservesen talpra állt és felfelé nézett. Esélye sem volt arra, hogy innen ki tudjon mászni. A nő arcát látta odafent és Lucy kutyust, aki szomorúan nézett vissza rá.

- Várj meg itt, mindjárt jövök! - szólt gúnyosan Elisabeth és úgy tűnt, elhagyta a pincét.

John nem tudta mit tervez a nő, de körülbelül kilencvenkilenc százalékban biztos volt abban, hogy meg akarja ölni. A kérdés már csak az volt, hogy hogyan. Az írókat élénk fantáziával áldotta meg az Isten. Azt is megteheti, hogy egyszerűen csak magára hagyja és megvárja, amíg éhen hal, vagy teljesen dehidratálódik a szervezete. Esetleg benzint locsol rá fentről és ledob az üregbe egy égő gyufaszálat, vagy öngyújtót... A férfi beleborzongott a gondolatba. Mindenképpen ki kéne jutnia innen. Még egyszer körülnézett, de lent a kútban nem volt más, csak a vastag ponyva és... A húsvágó bárd! Azt tartotta éppen a kezében, mikor leesett. Most ott hevert a fal tövében a talajon. Talán ha meg tudna vele lazítani pár követ és lyukakat csinálna a falban, akkor ki tudna mászni valahogy! Nem volt ideje sokat gondolkodni, mert hallotta, ahogy nyílik a pinceajtó. Elis alakja jelent meg odafent, aki most egy szemeteszsákot tartott a kezében.

- Sajnálom drágám, de most egy kis időre magadra hagylak. Tudod, nem alszok itthon ma este, holnap délelőtt pedig műkörmöshöz kell mennem. A sok gépelés miatt egyenetlenül kopnak a körmeim. Foglalkozási ártalom...

- Tényleg itt akarsz hagyni? Elisabeth, ne csináld ezt! Nézz már szét ebben a gödörben! Itt toalettpapír sincs, pedig már nagyon kéne dobnom egy barnát! Különben is mit ártottam neked? Hiszen soha nem bántottalak! - fogta könyörgőre John.

- Lefeküdtél a legjobb barátnőmmel! - válaszolt a nő.

- Hé, várjunk csak! Ezt meg honnan tu... - nem tudta befejezni a mondatot.

- Majd jövök valamikor! - vágott közbe Elis. Nemes egyszerűséggel fogta a fekete szemeteszsákot és a férfira borította a tartalmát. Nem volt benne más, csak egy óriási rögbilabda. John reflexből elkapta.

Nem! Ez nem rögbilabda, hanem egy hatalmas darázsfészek! - gondolta rémülten és hirtelen kiejtette a kezéből a tojás alakú tárgyat. Torkát a kétségbeesés marka kezdte el szorongatni. Felfelé nézett, de a nő már nem volt sehol. Első gondolata az volt, hogy kidobja a kútból a fészket, de hatalmas darazsak tömege kezdett özönleni a belsejéből és az akna teteje hirtelen túl magasnak tűnt. Repkedő rovarok lepték el a kutat és közülük kettő máris belemart a férfiba. Egyik a kézfejébe csípett bele, másik a fülébe. Eszébe jutott, hogy magára teríti a mellette heverő ponyvát, de aztán hirtelen jobb ötlete támadt. Fogta a vastag vászonanyagot és körbetekerte vele a darázsfészket. Eszement gyorsasággal egy üreget kapart a nedves talajba. Nem törődött a letört körmeivel. Betemette a becsomagolt fészket, amennyire tudta, de a darazsak ekkor már túl sokan voltak a kútban. Mély hangon zümmögő, csíkos potrohájú repülő fenevadak. Időről időre érzett egy-egy fájdalmas csípést, ahogy a dögök beleszúrtak a bőrébe. Egyik szeme bedagadt és alig látott. Ismét a húsvágó bárdra esett a tekintete. Muszáj megpróbálnom! - gondolta és őrült módjára csépelni kezdte az akna falát. Végül sikerült az egyik követ kimozdítania a falból. A padlóra dobta és az egyik lábfejét az üregbe helyezte. Próbált felfelé mászni, kezével kapaszkodókat keresve. Sikerült fentebb jutnia, de ha valóban ki akar jutni innen, még több lyuk kell a falba. Felüvöltött, mikor újabb csípést kapott a tarkójába.

***

Elisabeth Hill lassan nyitotta ki a pince ajtaját és miután belépett, gyorsan bezárta maga mögött. Látszólag minden úgy volt, ahogy előző este hagyta. A kút fölött sápadt fénnyel világított a vezetéken lógó villanykörte, ami szegényes fénnyel világította meg a helyiséget. A nő kesztyűt, gumicsizmát és kezeslábast viselt. Fejét maszk takarta, aminek az oldalán korong alakú szűrő volt. Egy palack volt a hátára csatolva, ami egy vékony tömlővel csatlakozott a jobb kezében lévő hosszú szárú pisztolyhoz. Igazából sokkal több darázsra számított. Ahogy elindult lefelé a lépcsőn, működésbe hozta a kezében tartott szerkezetet és gázt fújt a levegőbe. Lassan haladt. A lába alatt nyikorogtak a lépcsőfokok és ő újra és újra gázszerű permetet fújt a levegőbe. Lent a helyiségben minden olyan volt, mint előző este, kivéve a darazsakat, amik most őrült módjára próbáltak menekülni. Alig látok valamit ebben a rohadt gázmaszkban! - gondolta a nő és miközben körbejárta a pincehelyiséget, telefújta a levegőt rovarirtóval. Magába az aknába egy égő fáklyát dobott, ami kénes gázt termelt. Ezt kimondottan kártevő rovarok ellen fejlesztették ki és nem volt olcsó. A darazsak először próbáltak menekülni, de aztán a padlóra potyogtak és pár perc kapálózás után nem mozdultak többé. Elis a gázmaszk ellenére is enyhén szúrós szagot érzett, ezért úgy döntött elhagyja a helyiséget és alaposan kiszellőztet. Elindult a lépcső irányába, de aztán megállt és a padlón tátongó üreg felé nézett. Egy pillanatra megkísértette a gondolat, hogy a kút széléhez lép és belenéz, de igazából nem akarta látni John holttestét. A feldagadt és eltorzult arcát. Nem. Most nem. Majd ha kiszellőzött a pince, utána megnézi és betemeti ezt az egészet kővel és homokkal. A tetejét pedig elsimítja némi betonnal. Felment a lépcsőn és megszabadult a maszktól és a védőruhától. Az ajtókat és az ablakokat nyitva hagyta a szellőztetés miatt, aztán elindult zuhanyozni.

A fürdőszobában ledobta a bugyiját és a zuhany alá állt. Megnyitotta a csapokat, közben arra gondolt, hogy az új pasija miért bukik annyira a fanszőrzetre. Igaz, Frank igazi csodabogár. Programozó. Miatta nem borotválta már magát pár hete. Minden vele töltött éjszaka maga volt a tökély. Mikor Elisabeth elhatározta, hogy megöli a volt éllettársát, John Taylort, nem avatta be az új szeretőjét. Hiszen Frank Davies olyan érzékeny lelkű. Olyan kis aranyos. Öt évvel fiatalabb, mint ő maga. Mint egy cuki kisfiú! - gondolta Elis és miközben a zuhany alatt állt, az elmúlt éjszakára gondolt.

- Hello Elisabeth! - szólalt meg egy rekedt hang.

A nő hirtelen összerezzent és ijedten vette észre, hogy  John Taylor figyeli őt a tágas fürdőszoba egyik sarkából. A feje szörnyű volt. Szinte kétszeresére dagadt a sok darázscsípéstől és az egyik szeme nem látszódott. Mint egy zombi! - gondolta kétségbeesetten Elis és próbálta eltakarni a nemi szervét az egyik kezével.

- Ne pánikolj Elisabeth! Láttam már sokszor! - hörögte a férfi.

- Megbeszélhetnénk ezt? - kérdezte a nő remegő hangon, miközben levette a kezét a fanszőrzetéről.

- Tudod Elis, az az igazság, hogy már tegnap este kijutottam a kútból. Amint látod, nem volt túl egyszerű - mutatott az összedagadt arcára a férfi. - Alig győztem kivárni, hogy hazaérj. Miért csináltad?

- Azért, mert lefeküdtél Juliával - suttogta Elisabeth.

- Tudom, hogy szereted a horrortörténeteket. Volt régebben egy filmrendező. Alfred Hitchcock. Mit szólnál most egy jelenethez a Psychoból? - kérdezte John, miközben egy konyhakést vett elő a háta mögül.

- Ne! Ne csináld ezt! - sikoltotta a nő.

Az eltorzult fejű férfi késsel a kezében, lassan közeledett a zuhany alatt álló nőhöz, akinek most a vizes, szőke haja a homlokára tapadt. Könnyei összefolytak az arcán legördülő vízcseppekkel. John a magasba emelte a kést és Elis torkából velőtrázó sikoly tört elő. A lesújtani készülő kés azonban megállt a levegőben.

- Jobb ötletem támadt. Zárd el a vizet, törölközz meg és öltözz! - szólt a férfi.

***

Elisabeth Hill a ház padlásán állt egy széken. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy a nyakában lévő hurok ne szorítsa a nyakát. A kötél át volt dobva a feje felett lévő gerendán és John Taylor éppen egy szarufához kötötte a másik végét. Lucy kutyus a közelben sétálgatott és érdeklődve figyelte az eseményeket, mint aki nem érti pontosan, hogy mi zajlik körülötte.

Régebben két gazdi volt, de aztán már csak egy. Csakhogy Elis gazda, akivel egy ideje már nem találkozott, azóta nagyon megváltozott. Soha nem kedvelte őt igazán, de miután tegnap délelőtt elkapta őt az erdő szélén és a kocsija csomagtartójába dobta, csak fokozódott ez a rejtett ellenszenv kettejük között. Miután megérkeztek erre a helyre, Elis gazdi egy szűk helyiségbe dobta őt és rázárta az ajtót. Enni és inni sem kapott utána. Még szerencse, hogy megérkezett John gazdi és megmentette.

- Szóval szereted a horrort, ugye Drágám? - kérdezte a férfi a nőtől.

- Már nem annyira... - szólt Elisabeth elcsukló hangon és próbálta a fejét kihúzni a hurokból, de az túl feszes volt.

John feldagadt arccal és förtelmes ábrázattal lassan közeledett felé. Kezében egy filéző kés volt.

- "Belekkel kint, vagy belekkel bent? Júdás módra?" - utánozta a férfi Hannibal Lecter hangját.

- Nézd... Megbeszélhetnénk ezt. Ennek nem kell megtörténnie! - mondta könyörgő hangon a nő.

- Igazad van - válaszolta John egy kis gondolkodás után és a nő felé nyújtotta a kést.

Elisabeth Hill megfogta a filéző kést és hirtelen John Taylor arca felé szúrt vele. A férfi ügyesen félrehajolt, kivédve a támadást, mintha számított volna rá. Gúnyosan mosolygott a nőre.

- "Nyúzd le az arcodról a bőrt és dobd oda a kutyának!" - utánozta ismét Hannibal Lecter hangját a férfi, miközben lent a padlón Lucy kutyus a száját nyalogatta.

- Ezt nem teheted! Mi történik, ha nem teszem meg?

- Kirúgom alólad a széket! - szólt John.

Elis felemelte a kést és a saját arca felé közelítette. Az éles pengét a saját homlokához érintette. Nyomában vér serkent. Aztán történt valami. Bal kezével megragadta a feje fölött feszülő madzagot és a jobb kezében lévő késsel a kötelet kezdte el átvágni.

- Állj le, te lotyó! - kiáltotta a férfi és a a nőhöz rohant. Kirúgta alóla a széket.

Mikor a hurok megfeszült, Elisabeth majdnem elejtette a filézőkést, de végül felülkerekedett benne a józan ész és miközben lábai a levegőben kapálóztak, sikerült átvágnia a kötelet. Véreres szemekkel, elkékült arccal, fuldokolva és lihegve zuhant a padlóra. Kishíján lenyelte a saját nyelvét. John megragadta a nő bokáját és a lépcső felé kezdte vonszolni a padlón heverő testet, de Elis a másik lábával úgy tökön rúgta a férfit, hogy az elengedte őt és ágyékát tapogatva a padlóra rogyott. Elisabeth feltápászkodott és újra a kezébe vette a kést. A fekvő férfi nyaka felé szúrt, de az kivédte a támadást és elkapta a csuklóját. Egy ideig dulakodott a két alak, de végül a nő kapott egy ütést az állcsúcsára és ájultan terült el. John a sajgó heréit simogatta egy ideig, majd a kutyushoz fordult.

- Lucy... Ez rohadtul fájt! - nyöszörögte keservesen.

Levonszolta az eszméletlen nő testét a lépcsőkön, az udvaron át egészen az autóig. A csomagtartóban megkereste a vontatókötelet és Elise jobb lábát a kocsi mögött jó erősen a vonóhoroghoz kötözte.

***

 Lucy kutyus imádott autózni. Általában az anyósülésen foglalt helyet és két lábra állt. Az első mancsaival az ajtókárpitnak támaszkodott, a fejét pedig kidugta az ablakon, amit a gazdi ilyenkor letekert. Ez az utazás most különösen hosszú volt. Először műúton haladtak a lenyugvó nap fényében. A kutyusnak lobogott a füle és a nyelve, miközben az elsuhanó tájat nézte hunyorogva. Később egy köves útszakaszra értek.

- Ez ám a móka, ugye Lucy? - szólt John a volán mögül.

A kutyus visszanézett a gazdira és helyeslően vakkantott. Bár John gazdi még kicsit furcsán nézett ki a dagadt arca miatt, nem volt vele semmi gond. Kedves volt, mint máskor. Lucy ismét kinézett az ablakon és fehér szőre ismét lobogni kezdett a menetszél miatt. Igen! Ez ám a móka!

Már sötét volt, mikor hazaértek és leparkoltak a házuk udvarán. John kiszállt és kinyújtóztatta elgémberedett végtagjait. Lucy is kiugrott az autóból és futott egy kört a gyepen. Aztán a kocsi farához mentek. Már csak egy emberi láb lógott a vonóhoroghoz kötözve. Már a comb is elkopott félig. Jóformán csak a lábszár maradt meg sértetlenül. A kutyus érdeklődve szaglászta a véres csonkot.

- Na nézd csak Lucy! A többi része valahol lemaradt, vagy elkopott! Tudod, ez Elis gazdi lábája! - szólt John vigyorogva.

Általában ilyen átalakított szavakat használt, ha a kutyushoz beszélt és kedveskedni akart neki. "Lábája, hasája, füléje, farkája." Főleg kutyafürdetés, vagy simogatás közben használta ezeket a kifejezéseket. A helyesírási szótárban nem szerepeltek ezek a szavak, de ő és Lucy tökéletesen tisztában voltak ezek jelentésével. John felsóhajtott és kioldotta a kötelet. Fogta az emberi lábszárat és mindketten bementek a házba. A véres testrészt John a konyhapultra tette.

- Még így is nehéz! Régebben is mondtam már neki, hogy az a vacak vegetáriánus diéta szart sem ér! - panaszkodott a kutyának a férfi és a kezébe vette a Nagymama Szakácskönyvét. Pár perc lapozgatás után megtalálta, amit keresett. "Marhalábszár receptek."

- Lucy, nem tudom, te hogy vagy vele, de én megéheztem! - szólt végül John.

Lucy kutyus helyeslően vakkantott.