Kényszermegoldás

 Kényszermegoldás

A krémek krémje. Az elit elitje. A felső tízezer felső egy ezreléke. A világ vezetői. A háttérhatalom. Tizenkét ember. Egy félkör alakú tárgyalóasztalnál ültek. Kivétel nélkül férfiak voltak. Ha ebben a teremben az ember felfelé nézett, az volt az érzése, a mennyezet végtelen magasságban helyezkedik el, pedig nem volt ez más, csak érzékcsalódás. A szemközti falon hatalmas kép volt látható. Festménynek tűnt, de mindannyian tudták, hogy ez csak egy hologram, amit csak erre az alkalomra vetítettek ki a helyiség falára.

Mikor az üvegajtók hangtalanul kinyíltak és az Öregúr belépett, megállt a tizenkét emberrel szemben és egy laptopot helyezett az asztalra. Felnyitotta a fedelét. Várt pár pillanatot, aztán a háta mögött lévő festményre pillantott.

- Darwin! Darwin volt az, aki először felismerte az evolúciót - szólt az öreg. - Ő volt az, aki felvázolta nekünk az alkalmazkodás és túlélés alapjait. A gyenge elpusztul, az erős életben marad! Aki alkalmazkodni tud az új körülményekhez, az tovább él! Az életképtelen meghal! - mondta fennhangon az Öregúr. Pár perc hatásszünetet tartott. A hallgatóság részéről egy pisszenést sem lehetett hallani.

- Csodáltuk a darwini elméletet, tanításait mégis semmibe vettük! - szólt újra a férfi. - Mit tettünk? Beavatkoztunk az evolúció rendjébe! Beavatkoztunk az élet rendjébe! A betegeket meggyógyítottuk! Az életképtelen egyedeket megmentettük és hagytuk, hogy tovább vegetáljanak, újabb és újabb életképtelen utódokat hozva létre, akiknek szintén genetikailag hibás utódaik születtek, akik már születésük pillanatában magukban hordozták a betegség magvait! - harsogta az öreg. Egy pillanatra mintha magába roskadt volna és csendesen folytatta:

- Nézzünk szembe a tényekkel, uraim! A társadalmunk - gondolok itt főleg a nyugati társadalmakra - elöregedett. Ami még rosszabb: megbetegedett. A gyerekek öröklött hipertóniával, immunbetegséggel és cukorbetegséggel születnek. A statisztikáink csak egyre romlanak. Ezek az egyedek nem alkalmasak valódi munkára. A társadalom és az egészségbiztosítási rendszerünk képtelen lesz őket és a nyugdíjasainkat hosszútávon eltartani. Erőfeszítéseink, hogy a nyugat-európai országainkat és a tengeren-túli társadalmainkat vérfrissítéssel és olcsó munkaerővel próbáljuk életben tartani, kudarcot vallottak! - az öreg arckifejezése hirtelen megváltozott és szemeiben őrült téboly jelent meg.

- Eljött az ideje annak, hogy ismét működjön a természetes kiválasztódás! - harsogta. - Eljött az ideje annak, hogy eldöntsük, ki élhet és ki haljon meg!!! - üvöltötte az Öregúr. - Ki más dönthetné ezt el, mint mi?! - kiáltotta és egy fémborítású táskát helyezett az asztalra. Felnyitotta és a néma hallgatóság felé fordította. Ampullák százai sorakoztak a bőröndben, katonás sorrendben. Az öreg a kezébe vett egyet és a levegőbe emelte.

"Covid-19" - ez volt olvasható az üvegcse oldalán. A tizenkét ember felállt. Aztán az egyikük tapsolni kezdett. Hirtelen véget nem érő tapsviharban és éljenzésben tört ki a hallgatóság.

- Úgy gondoltam, először Kínában teszteljük - szólt az öreg, de hangja köhögésbe fulladt. Arca elfehéredett és izzadtságcseppek gördültek végig a homlokán. A kerekesszékbe roskadt, ami jó előre oda volt készítve. Két fehér köpenyes ápoló sietett be a terembe és az egyikük a férfi pulzusát ellenőrizte. A másik oxigénmaszkot szorított az idős férfi arcára.

- Uram, ideje megkapnia az inzulint - szólt az egyik fehér köpenyes ápoló és kitolták az Öregurat  a helyiségből...