Kettős kockázat

A történet fikció. Bármilyen nemű hasonlóság valós személyekkel a véletlen műve.

 

Augusztus 1.

A súlyos ajtószárnyak kongó hanggal csukódnak be mögöttem és hallom a zárszerkezet kattanását. Mikor kilépek a kapun, nem vár senki. Ahogy elindulok az úttest felé, vadvirágok illata helyett forró aszfalt bűze csapja meg az orrom. Órák múlva érkezik a következő autóbusz. Talán előbb eljutok a városba, ha stoppolok. A vállamra veszem a hátizsákot és elindulok. Fél óra múlva egy ócska kisteherautó áll meg mellettem. Egy hetvenes férfi néz rám a volán mögül.

- Elvinne egy darabon? - kérdezem.

- Jöjjön csak! - válaszolja az öreg.

A platóra dobom a zsákom és beülök az anyósülésre. Kellemetlen szag fogad az utastérben, mintha a fickó hetek óta nem fürdött volna. A jármű döcögve elindul. Én letekerném az ablakot, de nem működik a szerkezet. A rádióból lassú blues zene szól. A poros műszerfalon egy vékony rugóra szerelt batman-figura bólogat felém. Az öreg rám néz.

- Szereti Batmant? Ő az igazságosztó. Gotham city védelmezője - szól vigyorogva.

- Egyesek önbíráskodónak neveznék - válaszolok.

- A belváros felé tart? Billy terményboltjáig elvihetem.

- Köszönöm. A nevem Thomas. Thomas Brown - szólok, de nem nyújtok kezet az öregnek. Nem akarom elvonni a figyelmét, mert így is elég bizonytalanul vezet.

-  Szólítson Jeffrey-nek - mondja az öreg és cigarettára gyújt. - Maga a sittről jön?

Meglepődök a kérdésen. Ezt meg honnan tudja? Ennyire látszik rajtam? Talán az elmúlt évtizedek félre nem érthető nyomot hagytak az arcomon, vagy csak jók a fickó megérzései? Hirtelen nem tudom mit mondjak, ezért inkább hallgatok.

- Ne érezze magát kellemetlenül - folytatja az öreg. - Gyakran autózom erre és gyakran veszek fel stopposokat. Miért ült?

- Gyilkosság vádjával ítéltek el - szólok.

- De ugye ártatlan volt? - kérdezi a másik.

- Ezt honnan tudja? - csattanok fel.

- Mind ezt mondják - válaszolja a fickó mosolyogva. - Ne értsen félre, nincs nekem rossz szándékom, csak kíváncsi vagyok. Mindig kifaggatom a frissen szabadult elítélteket. Na, meséljen! Milyen volt az élet odabent? Ugye magát is megerőszakolták a boxosok? Tényleg olyan nagy farkuk van, mint ahogy mondják? - kérdezi az öreg, perverz vigyorral az arcán.

A tenyerembe temetem a homlokom. Van egy olyan érzésem, hogy rohadtul hosszú lesz ez az utazás. Alig várom, hogy eljussunk Billy terményboltjáig és elhagyjam a járművet, de útközben még megállunk egy benzinkútnál. A fickó teletankolja a járgányt, aztán összeszólalkozik a kasszánál ülő szőke nővel, mert az nem akar bankkártyát elfogadni. Az öreg készpénzt vesz elő és szitkozódva fizet.

- Hülye picsa! - szól végül és távozunk a töltőállomásról.

 

November 12.

A város rosszabb, mint húsz évvel ezelőtt. Mindent elárasztott a mocsok, a szenny, a bűnözés. Az utcát ellepték a dílerek és a prostik. Az utcalányok között több tizenéves lányt vélek felfedezni. Fertő! - gondolom magamban, mikor este kilenckor végigmegyek az utcán. Betérek az egyik csehóba, időközben ez lett a törzshelyem. Végre találtam munkát. Nem fizet jól a kátyúzás, de legalább annyit keresek, hogy esténként le tudjak ittasodni.

Leülök a sarokba az egyik asztalhoz és rágyújtok. Az italomat kortyolgatom, közben a vendégeket nézem. A zenegépből blues szól. Már három hónapja szabadlábon vagyok és egyre inkább az az érzésem, hogy nem tudok többé beilleszkedni ebbe a romlott társadalomba. Talán nekem is faházat kéne építenem az erdőben és remeteként élni az életem, mint ahogy néhány vietnámi veterán csinálja - gondolom, de aztán elhessegetem az ostoba ötletet.

Este tízkor történik valami. Logan Stevenson lép be a kocsmába és az ereimben egy pillanatra megfagy a vér. Ez nem lehet igaz. Régebben Logan és én együtt dolgoztunk Chicago külvárosában egy galvanizáló üzemben, több, mint húsz évvel ezelőtt. Egy ideig figyelem a fickót. Kér egy italt, leül egy asztalhoz és a sörét kortyolgatja. Nem hiszek a szememnek. Egy idő után felállok, odasétálok az asztalához és leülök vele szemben. Semmi kétség, ez Logan Stevenson. Húsz év távlatából is felismerem.

- Hello Logan! - köszönök rá mosolyogva.

- Ismerjük egymást? - kérdezi a másik. - Azt hiszem összetéveszt valakivel.

- Ne játsszuk ezt a játékot Log! - válaszolom. - Felismertelek és a tetoválást is felismertem a kézfejeden. Egy farkába harapó kígyó. Rég láttalak. Hogy vagy?

A férfi arcán zavart vélek felfedezni. Régebben nem volt ennyire bizonytalan a fickó. Ha dönteni kellett, mindig döntött egy pillanat alatt. Mindig tudta mit akar. Maga volt a megtestesült határozottság. Talán ő is megváltozott, mint ez a tetves város. Utcagyerekekből bűnözők. Kislányokból prostik. Rendőrökből korrupt, pocakos zsaruk. Jól tanuló srácokból megélhetési politikusok, vagy iskolai lövöldözők. Ministránsokból ferde hajlamú papok. Zenetagozatos gyerekekből pedig rapperek lettek, akiknek a dalszövegeiben nincs más téma, mint a drog, a szex, az alkohol, a fegyverek, a bűnözés, a bulizás, a gyilkosság, a bandaháborúk, a halál. Maga a város pedig egy bűzlő pöcegödörré változott, ahol mindennapos az erőszak. Ahol már megszoktuk a kéregető koldusokat, akiket később mentők szállítanak be a kórházba alkoholmérgezés gyanújával. Ahol már sötétedés után nem mernek kimenni a nők az utcára, a gyerekek pedig már a játszótéren sincsenek biztonságban.

- Annak idején jól eltűntél - próbálom folytatni a beszélgetést és belekortyolok a sörömbe.

- Tudod, gondjaim akadtak és hirtelen el kellett utaznom - válaszolja Logan. - Csak pár nappal ezelőtt jöttem vissza.

- Értem. Hová utaztál?

- Ausztráliába. Tudod adósságokba keveredtem és sürgősen le kellett lépnem - feleli a másik.

- Ezt még talán megérteném, de miért vitted magaddal a feleségemet? - kérdezem én. - Jut eszembe... Hogy van Joana?

- Sajnálom Tom. Két éve meghalt. Leukémia... 

Másodszor döbbenek le ma este. Annak idején, mikor Logan Stevenson eltűnt, a feleségemnek is nyoma veszett. Tudtam kettejük viszonyáról és biztos voltam benne, hogy együtt léptek le, de ez a hír most mellbevágott. Joana halott. Úgy döntök, kérek még egy dupla whiskyt. Logannek is fizetek még egy kört. Azt hiszem kezdünk alaposan leittasodni.

- Ha tippelnem kéne, most azt mondanám, hogy hamis iratokkal, álnéven élsz. Tudod, hogy húsz évet ültem miattad? - kérdezem pár perc hallgatás után.

- Sajnálom Thomas. Tudod, mikor megpattantunk, Joana és én nem így terveztük ezt az egészet.

Nem így tervezték... Lehet, de nekem rohadtul nem volt szerencsém. Éjszakai műszakban dolgoztunk aznap, mikor Logant megütöttem az üzemben. Csak ketten voltunk az egész nyamvadt telephelyen. Persze a feleségem miatt vitatkoztunk össze. Eleredt az orra vére és egyszerűen elment. Mire reggel hazaértem, Joanának is nyoma veszett. A rendőrség először külön ügyként kezelte a két ember eltűnését. Mikor a zsaruk kérdezősködni kezdtek a munkahelyemen, kiderült, hogy együtt dolgoztunk aznap éjjel. Aztán megtalálták Logan vérnyomait a padlón és attól a pillanattól nem hagytak békén. Kiderült, hogy viszonya volt a feleségemmel. Holttestet nem találtak. Az ő verziójuk szerint feloldottam a hullát egy savval teli tartályban, amiben tisztítást és zsírtalanítást végeztünk horganyzás előtt. Végül az egész löttyöt leöntöttem a csatornába. Előzetes letartóztatásba kerültem. Mivel Joana eltűnésével kapcsolatban nem volt ellenem semmi bizonyíték, csak egyszeres emberölés vádjával hurcoltak bíróság elé. Az indíték, az idő, a hely, a vérnyomok mind ellenem szóltak, de hulla nem volt. Talán maguk a bírák sem hitték el egészen, hogy bűnös vagyok, ezért kaptam csak húsz évet.

- Te most nem lehetsz itt, Log. Tudod miért? - kérdezem. - Azért, mert meghaltál. Én öltelek meg. Csak azt tudnám, mi a francért jöttél vissza húsz év után. Ausztráliában is forró lett a talaj? Mikor engem bíróság elé hurcoltak és elítéltek gyilkosságért, akkor miért nem jelentkeztél? Kimoshattál volna a szarból, te rohadék! - csattanok fel hirtelen.

- Nézd Tom... Én semmit nem tudtam az egészről. Elutaztam és azt sem tudtam...

- Fogd be a szád! - förmedek rá. - Tudod mit csináltam a sitten, Logan? Rengeteg szabadidőm volt, úgyhogy jogot tanultam. Sőt, jogi diplomát szereztem. Lényegében a fejemben van a komplett büntetőtörvénykönyv, de a kedvenc részem az Egyesült Államok alkotmányának ötödik módosításában található. Tudod mi az? - kérdezem.

- Nem tudom Tom. Ne haragudj, de nekem most sürgősen dobnom kell egy sárgát, úgyhogy...

- A kettős kockázat elve! - vágok a szavába.

Úgy tűnik, Logannek fogalma sincs mi az a kettős kockázat, de nem is nagyon érdekli. Mivel én is feszítést érzek a hólyagomban, mindketten elindulunk a mosdó irányába. Mikor belépünk a helyiségbe, tömény húgyszag fogad minket. Az egyik piszoárba valaki beleokádott, de szerencsére azon kívül van még három. Miközben a vizelde előtt állunk és mindketten megkönnyebbülünk, a társamra nézek. Ennek sokkal kisebb van, mint nekem - gondolom magamban. Ezért volt annyira oda Joana? Miért? Már soha nem tudom tőle megkérdezni, mert azóta már az égi vadászmezőkön válogat a kis farkak között.

Miközben a mosdók előtt állunk és kezet mosunk, a tükörbe nézek. Eléggé elgyötörtnek tűnik az arcom. Lassan ötven leszek. Talán túl sokat ittam és keveset pihentem mostanában. Rendbe kéne hozni az életem.

- Tom! Mi az a kettős kockázat? - szólal meg mellettem Log.

- Tömören mondjam? - kérdezem.

- Igen - feleli a társam.

- Senkit nem ítélhetnek el kétszer ugyanazért a bűncselekményért! - válaszolom.

Megfogom Logan gallérját a tarkója alatt és a fejét belenyomom a tükörbe. A tükör hangos csörömpöléssel hullik szilánkokra. Miközben Log a véres homlokát tapogatja, felveszek egy ék alakú üvegcserepet a padlóról és a fickó mögé lépek. Bal kezemmel belemarkolok a hajába, a jobb kezemmel pedig egy határozott mozdulattal átvágom a torkát. Úgy látom, hogy a nyaki ütőérnek is annyi, tehát nincs más teendőm. Eldobom a tükörcserepet. A társam a nyakát fogja, aztán elcsúszik a hatalmas vértócsában és elterül a csempézett padlón. Eszméletlen mennyiségű vér távozik a testéből. Nincs kedvem megvárni a műsor végét, ezért távozom a mellékhelyiségből.

Alig van már vendég a kocsmában. A zenegéphez lépek és bedobok egy negyeddollárost. Egy Doors szám csendül fel. "Riders on the storm".

- Uram! Hamarosan zárunk! - szól rám a tulaj a pult mögül, aztán észreveszi a véres ruhámat. Szeme elkerekedik, arcán kétségbeesést látok.

- Azt hiszem, ma túlórázni fog - válaszolom.

- Hol az a másik fickó? - kérdezi a pult mögött álló férfi.

- Meghalt! Átvágtam a torkát a klotyóban! Na, mire vár még? Telefonáljon! Nem érek rá!

Leülök az asztalomhoz és úgy döntök, megiszom a maradék sörömet, mielőtt megérkeznek a zsaruk...